Nemzeti Kincsünk

VÉDETT TÖRTÉNELMI ŐSHONOS LÓFAJTÁINK
Prof. dr. FEHÉR Károly

 

A genetika, a tenyésztő-tudomány korábban hihetetlennek tűnő termelőképességű állatfajták, típusok sorát alkotja.
Ám eközben esetenként fontos értékmérő-tulajdonságok szenvedhetnek csorbát.
A tudomány – sok egyéb között – azért is fordul a régi történelmi állatfajták a bennük rejlő gének felé, mert
 révükön – esetenként – olyan tulajdonságok őrizhetők meg, vagy javíthatók, mint például a meghatározóan fontos gazdasági hasznok közé sorolható szervezeti szilárdság, a környezettűrő-képesség, vagy a hasznos élettartam;
 környezetünk sokféleségének (biodiverzitásának) fontos tényezői;
 a környezeti feltételekhez kitűnően alkalmazkodnak;
 az aktív természetvédelem, az e körbe vont területek (legelők) meghatározó szereplői;
 esztétikai értékek hordozói (nem véletlenül kerültek Vastagh Géza és György, vagy Csontváry, Garay Ákos alkotásai közé);
 idegenforgalmi látványosságok, néprajzi emlékek kötődnek hozzájuk;
 számos egyed a munkában és a sportban is magas szinten bizonyított;
 jelentős megélhetési forrást jelentenek (három ló, egy munkahely).

Mindent összevetve: e génkészlet hatalmas érték!


„A védett, őshonos állatok jelentős genetikai értéket képviselnek. Eredeti állapotú fenntartásuk nemzeti érdek és állami feladat.”
Állattenyésztési Törvény, 1993.)


Van ország (Anglia), ahol a kis létszámra való tekintettel társadalmi alapon, másutt (Franciaországban) állami központi forrásokból gondoskodnak róluk; és van ahol nagyon bölcs, előretekintő, talán nálunk is figyelmet érintő módon/!/ regionális összefogással is védik ezeket az állatokat (Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Izland).

Az 1992. évi Rio de Janeiro-i konferencia elsimerte és hangsúlyozta, hogy az őshonos, védett állatok a világ genetikai sokféleségének fontos részét képezik és méltóak a védelemre.
Ebből is fakad, hogy e géntartalékok védelmével és átmentésével a génerózió mérséklésével legalább 20 nemzetközi szervezet foglalkozik!

Hungarikumok például: Bartók-Kodály módszer, Pető Intézet, Tokaji aszú, Makói vöröshagyma, Pick szalámi, Herendi porcelán, Halasi csipke. Hál istennek még messze nincs vége a hungarikumok sorának.
Közéjük tartoznak történelmi, védett állat-, köztük a lófajtáink is.

Magyarországon ma legalább 30 védett állatfajtát tartunk számon. Közülük 8 a ló: a nóniusz, a gidrán, a furioso north-star (mezőhegyesi félvér), a kisbéri félvér, a lipicai, a shagya arab, a hucul, a magyar hidegvérű.

A Parlamentben – Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének vezetésével – két alkalommal Hungarikumok címmel ülést tartottak. Felkért hozzászóló volt Lázár Vilmos, Dr. Sótonyi Péter és Dallos Gyula is.
 

A NÓNIUSZ

A nóniusz lófajtát az 1785-ben alapított Mezőhegyesi Magyar Királyi Állami Ménesben tenyésztették ki. Valamennyi nóniusz egy közös ősre, a napóleoni háborúk során zsákmányolt Nonius Senior nevű angol-normann ménre vezethető vissza.

A Mezőhegyesen tizenhét éven át tenyésztésben álló fajta-alapító mént sikerrel párosították nagyméretű – elsősorban spanyol-nápolyi jellegű – kancákkal. A megszületett ivadékokkal szoros rokontenyésztést folytattak. A későbbi nemzedékekbe némi arab vér, majd – a küllem javítására – esetenként angol telivér is került. A speciális kiválasztás és tenyésztés-technika eredmdényeként más fajtáktól elkülönült állomány, amely megjelenésében és genotipusában valamennyi magyar fajta közül a legeredetibb.

Eredeti tenyészcélja: a legnehezebb viszonyok között is tartós teljesítményre képes, nyugodt, szilárd szervezetű, nehéz tüzérhámos ló kialakítása.

Teljesítményét, egyedülálló munkaképességét a háború előtt például a kettes fogatolásban három nap alatt megtett 350-370 kilométeres távon mérték és méltán értékelték nagyra.

Az I. világháború előtt országszerte nemesítőként használt nóniusz fölénye a hazai kiállításokon elsöprő volt.  
A II. világháború után katonai hasznosítása gyakorlatilag megszűnt. A nyugodt vérmérsékletű, kitartó munkaképességű nóniusz főleg az Alföld igáslovaként vált kedveltté.

A fajtával párhuzamosan kialakuló népi fogatolási módok, a pásztorhagyományok őrzése okán a fajta néprajzi és kulturális örökségünk gondozásában is fontos szerepet játszik.

Tájfajtái: a nagyobb, túlnyomórészt fekete mezőhegyesi és a kisebb, szikárabb, főként pej hortobágyi, vagy sziki nóniusz. A két tájfajta között egyre csökken a genetikai különbség, ám a típusok különbözősége ma is megfigyelhető. Az esetenként felbukkanó sárga színű egyedeket nem törzskönyvezik.

A korábban rendezett távhajtó versenyeken állóképességét és mozgáskészségét számtalanszor bizonyította. Mintegy évtizedes kísérlet alapján bebizonyosodott, hogy alkalmas angol telivér mének után született ivadékok az ugrósportban is megfelelő teljesítményre képesek.

Kettes és négyes nóniusz fogatokkal – többek között – a mezőhegyesi Szentmihályi Sándor, a hortobágyi Pásztor György, majd tanítványa, a mai fogathajtó szövetségi kapitány Fintha Gábor értek el nemzetközi szintű eredményeket. Szegedi Gábor, a domonyvölgyi  Lázár Lovasparkban pedig nóniusz  „Puszta-tizennégyes/!/” hátán Guinness-rekorder.

Jellegzetes klasszikus külleme, egyöntetűsége, a hagyományőrzés miatt a hobbylótenyésztők körében családi mindenesként – mint legkonszolidáltabb megjelenésű magyar fajta – távlatilag is jelentős lehet.



A GIDRÁN



Dr. Ócsag Imre professzor, kiváló hyppológus – lovasgenerációk tanítója – szerint nincs még egy magyarországi lófajta, amelynek hasznosításáról, hasznáról, sőt már kialakulásáról is olyan különböző vélemények, nézetek, hagyományok terjedtek volna el, mint a gidránról.

A Mezőhegyesen 1855 óta önálló törzsként tenyésztett lófajtát elegáns huszárlóként ismerte meg a világ. Alapítója az Egyiptomból vásárolt (1861) Gidran Senior sötétsárga arab mén. Ivadékai közül a Gidran II. nevű fia került Mezőhegyesre és lett a gidránok ősapja. A tenyésztésében – az arab mellett – használt angol telivér mének bázisát szűkítette a kötelező sárga szín.

Az 1870-es években az állomány egyöntetűbbé vált, ám eközben beltenyésztéses leromlásra utaló jelek (puha csüd, hosszú hát, szervezeti lazaság), tulajdonságok kiküszöbölésére – a jól bevált gyakorlat szerint – angol telivér ménekkel fedeztettek.

Az eredeti gidrán-állomány 16 ősanyára vezethető vissza, amelyekből az idők során több család kihalt.

A gidrán jelleg megőrzése, a genetikai beszűkülés elkerülése végett 1943-ban az állományt vonalakra osztották.

A gidránnak a többi mezőhegyesi eredetű fajtával (nónius, furioso-north star) ellentétben nem alakult ki meghatározott tenyészkörzete. Ez a helyzet  a fajta későbbi regenrálódását nehezítette.  
Regöly, Sütvény igyekezett megmenteni az állományt. Jelentős állománya alakult ki Marócpusztán. Ezt az értékes tenyészállományt 2006-ban az agrártárca a jelentős tenyészeti kultúrával rendelkező Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad gondozásába adta.

A tenyésztési szabályzat ma a fajta klasszikus értékeinek megőrzését írja elő a hagyományos tenyésztési módszerek alkalmazásával. Fő tenyésztési feladat: legkisebb állományú hazai gidrán vonalainak, családjainak fenntartása, értékük növelése és hagyományaik őrzése.

Az egykor falkavadászatokon jeleskedő erőteljes, szilárd szervezetű, nagy rámájú, elég tömeges, középnehéz, robbanékony, kitartó többhasznú fajta hátas és fogatlónak egyaránt megfelel.
Honi lovassportunk létszámához viszonyítva nagyobb arányban találunk eredményes egyedeket e fajtában. Főként a militaryban érnek el sikereket.



A FURIOSO-NORTH STAR

(Mezőhegyesi félvér)
 

Az 1785-ben alapított Mezőhegyesi Magyar Királyi Állami Ménesben kitenyésztett fajta (emiatt a korábbi neve mezőhegyesi félvér). A fajta neve a két alapító angol telivérből ered. Az 1841-ben a Mezőhegyesi Ménesbe beosztott Furioso (1836) és 1852-ben tenyésztésbe állított North Star senior (az utókor a vonalat alapító méneket nevezi a megtisztelő senior melléknévvel) nevű mének a ménes korabeli kancaállományából két életerős törzset alapítottak.

Az idők folyamán – a vonaltenyésztés módszerével – ezek a hátas és fogatos célnak is megfelelő erőteljes, nagyrámájú kettős hasznosítású fajtává olvadtak össze.

Az elévülhetetlen érdemeket szerzett Kozma Ferenc mai napig időtálló tenyésztési módszere nyomán kialakult mezőhegyesi félvér, Magyarország legtömegesebb angol félvér fajtája.

A fajta életében a háborús veszteségeknél is nagyobb kárt okozott az 1960. évi meggondolatlan, szakszerűtlen „átszervezés”, amikor a fajta elkerült Mezőhegyesről.

A fajtát ma is a kettősség jellemzi: tömegesebb egyedei a mezőgazdasági munkákban kifogástalanok; az elegánsabb, hátas-típusú lovak pedig sport-, hobby- és túralovakként hasznosíthatók.

A lovassportok legtöbb ágában (díjlovaglás, military, lovastorna, egyes egyedei a fogatsportban) eredményesen használhatók.

A tenyésztési követelmény: a feltétlen használhatóság, kifogástalan munkakészség, terhelhetőség, szilárd szervezet.
Színe jellemzően pej; esetenként fekete és sárga is előfordul köztük.

Szakmai vélemények szerint: a fajtában mind a hagyományos történelmi értékeket őrző, mind a nagy teljesítményt célzó lehetőségek „benne rejlenek”.

A fajta fenntartásában – természetesen a hazaiak mellett – jelentős szerep jut a szomszédos országok méneseinek is. A magyar és a külföldi tenyészetek munkájának összehangolására nemzetközi tenyésztőszervezet alakult.



A KISBÉRI FÉLVÉR

A XIX. század végi lótenyésztési sikertörténete egyúttal az 1853-ban alapított Kisbéri Ménes sikertörténete is. Alapításával a feladat: olyan félvér fajta életrehívása, amely a telivér hátrányos tulajdonságai nélkül viszi át annak értékeit a köztenyésztésbe.
A cél: kipróbált angol telivér mének felhasználásával, nemes vérű, kitartó katonai hátasló előállítása a hadsereg részére.

A kisbéri félvér az angol telivér következetes felhasználásával kialakított magasfélvér-jellegű fajta.
Legendaszámba menő telivérek fedeztek itt. Fenék I. néven állították fel a Kisbéren született első félvér mént. E mén jelentőségét igazából az adja meg, hogy ez volt az első olyan nem telivér mén, amely saját tenyésztésű törzsménként a ménesbe került, s tulajdonképpen ezzel kezdődött az önállóvá lett fajta kialakulása.

Ezt követően több híres telivér alapított törzset a fajtában (Kozma, Maxim, Filou, Shannon, Deutscher Michel, Slieve Gallion stb.)
Az ily módon tenyésztett lovak magukon viselték az angol telivér nemességét, kitartását, annak igényessége nélkül. Eközben tömegesebb, nyugodtabb, nagyobb munkaképességű és különösen korrektebb, kellemes hátastipusú lovat tenyésztettek ki.

Az angol telivér jelleghez közel álló elegáns, nemes, szilárd szervezetű hátasok a könnyebb hámos munkában is helyt állnak.

A fajta mai tenyészcélja a korszerű sportkövetelményeknek is megfelelő nemes, tetszetős hátas- és fogatló előállítása a hagyományos tenyésztési és a modern sportirányú szelekciós módszerek felhasználásával.

Mértékadó tenyésztők véleménye szerint a nemességben, hátasló-tulajdonságaiban, robbanékonyságával, keménységével és nemességével a mai értelemben vett sportcélú alkalmasságában a fajta megelőzte korát.
Elsősorban eredményes díjugrató és military lovakat találunk a fajtában. Sőt: a Maxim geneológiai vonala Bella, Lázár Zoltán fogatában a világ egyik legjobb tereplovának számított. Első négyesfogathajtó világbajnoki címünket (1974., Münster) nyerő Fülöp Sándor fogatába is két kisbéri félvért fogott (Szépöcsém, Széplak)

A szakértők – az egykoron falkavadászatokon jeleskedő – acélos, robbanékony, kemény kisbéri lovakat a lovassportnak szinte valamennyi szakágába ajánlják (teljesítmény, illetve hobby sport).
Eredményességük számarányukat meghaladó.
A magyarországi hagyományos lófajták közül a Kisbéri félvérnek van legtöbb törzskönyvi ellenőrzés alatt álló egyede.

A jelentős géntartaléknak számító fajta jövője nagyrészt a modern sportló iránti követelmények teljesítésétől függ. A hazai állomány és tenyésztésünk nemzetközi elismeréseként az Egyesületet és a fajtát 2005-ben felvették a Sportlótenyésztők Világszövetségébe (WBFSH).


A LIPICAI


Lipica! Ki gondolná: hársfácskát jelent. Kis falu a Trieszt melletti Opcinai-fennsíkon. Innen indul e remek fajta, a lipicai ló története.

„…Itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar részére lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és köves talajon járjanak, ott ahol kevés fű terem” – szólt a parancs (1580).

A lipicai tenyésztő-munkáját a Karszt-hegységen kezdték, ám később tenyészterülete a Kárpá-medence nagyrészére kiterjedt.

Valódi nemzetközi fajta, az európai kulturális örökség része.
Ma az egész világon tenyésztik. Az eredeti, alapító ország címért Ausztria, Olaszország, Szlovénia vetélkedik.
Története összefonódott Magyarországgal is. Itthoni tenyésztését az 1800-as évek elejétől számítjuk.

A fajtán belüli nyolc törzset a 18. század végén, a 19. század elején kitűnő spanyol, andalúz, később arab és berber lovakkal alakították ki. A törzsalapítók Európa számos országából és Arábiából érkeztek.

A kezdetben alkalmazott sok vásárolt mén közül végül nyolc alapított ma is létező geneológiai vonalat, kancacsaládokat: Conversano, Favory, Incitato, Maestoso, Neapolitano, Pluto, Siglavy, Tulipán.

A történelem viharában az 1800-as évek elején a ménes a napóleoni  seregek elől háromszor kényszerült vándorlásra. Eljutott Mezőhegyesre is. Negyven éven át Bábolnán találjuk. 1950-ben a ménes hazatalál: törzsménese ma az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

Milyen a jó lipicai ló? Karakteres, nem durva fej; jól ívelt hosszú nyak; jól zárt, középhosszú, izmolt hát; izmos far; korrekt lábállás; kemény pata; látványos akciós mozgás jellemzi. A térnyerő mozgás (fogathajtás) fő szelekciós szempont, amiben a hazai lipicai sokat fejlődött.

A barokk-stílus klasszikus képviselője a lipicai, mindig az elegancia, a különlegesség lova volt. A fajtát gondozó Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Szövetsége a Méneskönyv szerint közel 900 kancát tart nyilván (2007. évi adat).

Lipicai a mozgás művésze. Elegáns, látványos, energikus mozgású lipicai ló átlagon felüli intelligenciája, tanulékonysága, tehetsége, emberhez való kötődése lenyűgöző.
Kiváló hátas, a magyar fogathajtókkal világszínvonalon bizonyított fogatló.
A világhírű Bécsi Spanyol Iskola művészi szintű magasiskola feladatainak főszereplője.

A lipicai – a világhírű magyar hajtókkal találkozva – a fogatsportban ért el kirobbanó sikereket. Hajtóink az Európa- és világbajnokságokon 65 érmet, köztük 31 aranyat nyertek – zömében lipicai lóval. E fajta lovaival például Bárdos György 12 Európa- és világbajnoki címet. Hétszeres világbajnokunk Lázár Vilmos (ő hajtotta a világ legeredményesebb díj- és akadály fogatlovát, a lipicai Mythost), öccse Zoltán ugyancsak lipicaiakkal érte el világra szóló eredményeit.



A SHAGYA ARAB


Az Arab Lótenyésztők Világszövetsége (WAHO = World Arabian Horse Organization, 1967.) meghatározása szerint arabtelivér ló, amelynek minden őse Arábiából, vagy Egyiptomból származik. Shagya arab főképpen a bábolnai ménesben tenyésztett arab fajta, amelynek ősei között többnyire a tizedik generációnál is távolabb található egy-egy nem arab ős.

Híres törzsei: Shagya, Gazal, O’Bajan, Kemir, Siglary, Koheylan, Juszuf, Kuhaylan-Zaid, Mersuch, Siglavy-Bagdad.

Shagya arab az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén alapított ménesekben – Bábolnán és Radautzban – tenyésztett arab fajtájú lovak tisztavérű, zárt rözskönyvben továbbtenyésztett ivadékai.
A fajtát hivatalosan mintegy három évtizede ismerték el. A szakértők szerint ezt a rangot – az arab telivért meghaladó – méretei, korrekt külleme és használati értéke révén érdemelte ki.

Az arab ló tenyésztéséről híressé lett Bábolnát 1789-ben II. József alapította. A ménesparancsnokok közül Pettkó-Szandtner Tibor a bábolnai arab ménest fogatlovaival is világhírre segítette. Parancsnoksága alatt (1932-1942) élte a bábolnai ménes az aranykorát.

A szépség, a nemesség, a kecsesség, a légies könnyedség, az elegancia megtestesítője.

Az arab fajtacsoporton belül viszonylag nagyméretű, tömeges, élénk vérmérsékletű, szelíd, jóindulatú, tanulékony, könnyen kezelhető, tetszetős ló.
Fogat- és hátasként a lovas- és a szabadidősportban is közkedvelt.

A tenyészcél: – az arab fajtacsoporton belül – nagyrámájú, bottal mérve kevesebb 150 centiméteres marmagasságú hátas és kocsilóként is jól használható nemes, tetszetős, elegáns, kitartó, könnyen kezelhető fajta fenntartása, értékmérő tulajdonságainak javítása és az eredeti tenyészvonalainak megőrzése. Ennek érdekében a tenyésztés nemzetközi együttműködéssel folyik.

Ideális, szép „dámahátas”. Alkati adottságaival, kitartásával elsősorban a távlovaglásban képes kimagasló teljesítményre. Ezt bizonyítja – többek között – hogy Bábolnán tenyésztett shagya arab ló távlovagló világbajnokságot nyert.

Az egyik legnépszerűbb világfajta. (Csak Amerikában több mint 100 ezer egyedet tartanak nyilván e fajtából.)

Tenyésztői szerint: „ha a lovak között az arab-telivér gyémánt, akkor a shagya arab a briliáns.”



A HUCUL


A hucul név az Észak-keleti Kárpátok (Máramaros, Galicia) népének nevéből ered, akik tenyésztették és tartották ezt a lófajtát. A hucul ló tehát valóban őshonos ezen a tájon. A hucul a tarpán (a primitív vadló Kelet-Európa és Ukrajna sztyeppein élt), háziasításának (domesztikációjának) és a hegyi körülményekhez való alkalmazkodásának egyenes terméke.

Az Erdős-Kárpátok hegyvonulatain élő népcsoport kezén, a használat és a rög hatására kialakult primitív fajta.

Korai írásos emlékek az 1600-as évekből ismertek. Első ménese 1792-ben Radautzon, illetve Lucsinán létesült.

Az I. világháborúban, majd később is a katonai hegyi-vadász alakulatok nélkülözhetetlen málhás lova volt. A világháború a fajtában óriási veszteséget okozott. Törzsménesét jórészt a népies tenyésztésből építették újjá.

A zord szélsőséges hegyvidéki körülményekhez különösen alkalmazkodó, edzett, ellenálló, igénytelen, kitűnő kondiciótartó, biztos lépésű, hosszú élettartamú ló. Vonóereje páratlan: testtömegének többszörösét képes elvontatni nehéz hegyi erdei terepen.

Különösen fogatban kitűnő hobbyló. A versenysportok kivételével minden szolgálatra alkalmas. Nyugodtsága és feltétlen munkakészsége miatt a legutóbbi időben a gyermekeknek szánt lovasiskolákban is terjed.

A hét genelógiai vonala: Hroby, Garas, Prislop, Qusor, Pietrosa, Gurul, Polan.

Becsült állománya Európában: 2 ezer tenyészállat.

A fajta nemzetközi szervezete az Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország által életre hívott Hucul International Federation.


A MAGYAR HIDEGVÉRŰ


A „hidegvérű” kifejezés nem a ló hőmérsékletére, hanem a német „Kaltblüter” szó tükörfordításából ered és a vérmérsékletére utal. A nyugat-európai (a régészek többsége szerint belgiumi) eredetű hidegvérű ló főként erős csontozatával, nagy izomtömegével, dús szőrzetével és lassúbb mozgásával – egyszóval: megjelenésével eltér a többi lótípustól.

Kialakulása a múlt század közepéig nyúlik vissza. Az Osztrák-Magyar Monarchia könnyen átjárható belső határain nagy számban kerültek stájer, nóri és ardenni lovak elsősorban a belterjesebb mezőgazdasággal, jó takarmánytermő területtel rendelkező Dél- és Nyugat-dunántúli térségbe.

A századforduló táján két népies tájfajtája alakult ki: a nagyobb, tömegesebb pinkafői és a kisebb, kitartóbb muraközi.

1949-ben 59 belga-ardeni és 16 francia-ardeni mén importjával, valamint a széleskörű fajtanemesítő munka eredményeképpen alakult ki a nagy testtömegű, de szilárd szervezetű, a mezőgazdasági és szállítási munkákra kiválóan alkalmas lófajta.

A szervezett tenyésztése – a hivatalos katona tenyésztésirányítók ellenállasa miatt – csak viszonylag későre, a századforduló idejére tehető. 1913-ban elsőként Vas megyében engedélyezték a hidegvérű ló tenyésztését; törzskönyvezésüket 1922-ben kezdték.

A hazai viszonyokhoz is alkalmazkodott magyar hidegvérű ló 1958 óta elismert fajtánk.
A hideg- és a melegvérű lovak keresztezéséből származó – országszerte elterjedt – egyedeket „sodrott” lónak nevezzük.

Két egymás melletti – bizonyos esetekben együttes – tenyészcélja: az igásló- és húsló-hasznosítás. A meglepetés erejével hathat, hogy az utóbbi időben hobbylóként is egyre népszerűbb.
 

Forrás:     Tőzsér János – Bedő Sándor: Történelmi állatfajtáink enciklopédiája
        Mihók Sándor – Pataki Balázs: Lófajtáink
Mihók Sándor – Pataki Balázs – Ernst Kalm – Ernst József: Ló és szamár
Horn Péter (munkatársa: Fehér Károly): Állattenyésztés (1). Mezőgazda Kiadó, 1995.




Egy kis elmélet

A LOVAK KIVÁLASZTÁSA
Prof. dr. FEHÉR Károly


A ló – kiválasztásának alapja a küllem (1.), a származás (2.) és a teljesítmény (3.).

1. A küllem – általában – a ló keménységére, ellenállóképességére, rugalmasságára, fajtajellegére („fajtastandard”), típusára, nemességére, összességében – az etéren is fontos mértéktartás és fenntartások mellett – a versenyen való helytállására utal/hat/.

A küllemi bírálaton – szubjektív és számszerűsíthető módon – a ló testalakulását, megjelenését, az egyes testrészeinek felépítését, egymáshoz való viszonyát, összhangját, végülis a testalakulás és a remélt teljesítmény összefüggéseit vizsgáljuk. Lényegében ekkor kapjuk az első érdemi információt a számításba vett lóról. A küllem és a teljesítmény közötti összefüggés az összes állatfajtánál, de különösen az egész testét a munkába bocsátó lónál határozottan kimutatható.

A ló küllemének bírálata hét fázisban történik: jobb- és baloldalról, majd – mintegy 20 méterről – lépésben, ügetésben elölről, hátulról és oldalról (lépéshossz vizsgálata!) vesszük szemügyre a lovat.
A testrészeket – a fejet, a törzset és a végtagokat – külön-külön bíráljuk.

A ló megítélésének kulcspontja a lábak elbírálása. Ezekből az erő, a lendület és a mozgás szabadsága „olvasható” ki.

A „pata maga a ló”, tartja egy gyakorlatias – lehet, hogy túlzó? – Ám mindenképpen nagy figyelmet érdemlő vélemény.
Bírálatkor a fogatló legnagyobb „ellensége” a sántaság felismerése és megítélése sok rutint igénylő fontos feladat. A versenyből való kizárásnak ez a leggyakoribb oka. (Amennyiben elvezetéskor a balcsípő emelkedik, a jobb süllyed, akkor a ló bal lábára sánta – és fordítva. Ha a szembe jövő ló a fejével balra biccent, akkor az elülső jobb lábára sánta – és viszont.)

2. A származás – a küllemhez hasonlóan – jelentősen befolyásolhatja a fogatló teljesítményét.
A galopp- és az ügetőlovak származása – vagyis a sikeresen futott versenylovak utódainak a felkarolása – sokszor útbaigazít. Itt sorra-rendre tűnnek fel utódaikban kíválóan bizonyító egyedek, családok. A kiválasztáshoz az ősök pénznyereménye, a hendikepszám és egyéb becsült, vagy mért számok jó (elfogadható) alapot szolgáltatnak.

Például a fogatlovak tenyésztésében lényegében nem – vagy alig – érvényesíthetők a galopp- és ügetőlovak esetében használatos – u.n. populációgenetikai – módszerek. (Populációgenetika a mennyiségi és a minőségi tulajdonságok öröklődési szabályait matematikailag elemző és leíró tudomány.)

A fogatlovak kiválasztás alapvetően a gyakorlati tapasztalatok és a versenyeredmények alapján folyik.

Ennek sikeréhez nagyon fontos, hogy a tréning, a napi munka alkalmával és különösen a versenyeken figyeljék (ezt természetesen a hajtók megteszik) és jegyezzék fel (ez már ritkábban fordul elő) a ló teljesítményét: például a kitartás, az állóképesség megnyilvánulását.

Végülis fontos, hogy a versenyben sikeres fogatlovak később jelentős szerephez jussanak a tenyésztésben. (Például a világ legjobb fogatlova, a kanca Mythos tenyésztésbe vonult; vagy az Európa Champion győztes Incitato XIII-21 lipicai mén; és a sort – szerencsére – lehetne folytatni.)

Ami még nagyon lényeges: a hosszú élettartam és a szilárd szervezet a kiváló teljesítményre utal (631 Conversano XX-11, „Konvi” szürke lipicai mén, Bárdos György fogatában 3 Eb és 2 Vb győzelem. 73 Favory XX-12, a Hetvenhármas, Bárdos 3 Eb, 2 Vb győztes fogatában szerepelt. Mythos, a 17 éves korában ménesbe vonuló szürke lipicai kanca – a világ legsikeresebb fogatlova (Lázár-testvérek 7 Vb siker) ugyancsak sikeres utódokat ígér.

A lóértő „öregek” tanácsa:
Ismeretlen származású lóval ne kísérletezz. Csak okmányokkal igazolt lóval foglalkozz (besütés, szinleírás, természetes jegyek).
A származás és a küllem körüli vitás esetekben az előbbi döntsön!

3. A teljesítmény
A ló teljesítményét meghatározó értékmérő tulajdonságokat minőségi és mennyiségi csoportba osztjuk. A minőségi (kvalitatív) tulajdonságok többségükben a ló nem mérhető tulajdonságaihoz kapcsolhatók, (szín) vagy a „belső környezetükkel” függenek össze (vércsoport).
Ezzel szemben a mennyiségi (kvantitatív) tulajdonságok általában mérhetők, számszerűsíthetők, a fogatsportban meghatározó jelentőségűek.

A mennyiségi tulajdonságok körébe a ló haszonvételét meghatározó fontos tulajdonságok sora tartozik.
A fogatló teljesítő képességét a teljesítménye fejezi ki, aminek három alapértékmérője van.
 Az izmok összehúzódásával létre jövő erő.
 A döntően idegrendszeri szabályozás – és mellette az izommunka – által meghatározott gyorsaság. Ennek a fontos értékmérő tulajdonságnak két összetevője van: a különböző jármódokban mért lépéshossz és a lépések gyakorisága. (A hosszú far a gyorsaság egyik előfeltétele.)
 Az ideg és az izom összhangján alapuló ügyesség.
A fogatsport lovainak ereje és gyorsasága elsősorban a maratonversenyen, ügyessége pedig lényegében mindhárom versenyszámban nagy kincs. Emlékezzünk például a legkiválóbb fogatlovaknak arra az akadályhajtásban megcsodált ügyességére, amikor – talán hajtója hibáját javítva – szinte átlépi, kikerüli a sejbát. Ügyes, nagyon ügyes és módfelett értékes az ilyen ló.

Az imént tárgyalt három alapértékmérő tulajdonság mellett fontos figyelembe venni az olyan – egyáltalán nem mellékes – értékmérőket, mint a:
- pszichikai tulajdonságokon alapuló teljesítőképesség;
- a kimerülés nélkül, hosszú ideig tartó munkaképesség, vagyis a kitartás;
- és az ugyancsak pszichikai hátterű vérmérséklet (élénk, túlélénk, ideges, nyugodt, higgadt, tunya, flegmatikus).

A formalizmus csapdája:
Korábban – ma már talán kevésbé – sokszor estek a lótenyésztők a formalizmus (a szinformalizmus) csapdájába. Amikor a szépséget, a „szépségideált” minden egyéb érv nélkül a valóságos teljesítmény elé helyezték.
Kerülendő, nagy hiba!
     
Forrás:     Horn Péter (munkatársa: Fehér Károly): Állattenyésztés (1) Mezőgazda Kiadó, 1995.
        Bodó Imre – Hecker Walter: Lótenyésztők kézikönyve, Mezőgazda Kiadó, 1992.

 

 

Világbajnokaink gyakorlatából merítünk

A FOGATBA ALKALMAS „LOVAKRUL”
Prof. dr. FEHÉR Károly


A fogatló – és általában a ló – kiválasztásának alapja a küllem, a származás és a teljesítmény.

A háromnapos fogatverseny – a díj-, a maraton- és az akadályhajtás – szabta, esetenként eltérő követelményei a fogatlótól egyszerre többféle képességet, tulajdonságot követelnek. Ezek bizonyos esetekben egyszerűbbek, más vonatkozásaiban viszont sajátságosabbak („specifikusabbak”), mint a többi (például: a galopp-, a díj-, vagy a díjugrató) ló esetében.
Mindezek okán a fogatló kiválasztása a lovassportok lovai között – feltehetően – a legnehezebb feladat.

„Lovakban éppen olly lehetetlen találni ‛Mindenest, mint kutyában”
(Gróf Széchenyi István: Lovakrul)

A fogatlovat kiválasztó szakember a lóban már zömében meglévő, genetikailag kódolt, majd a munkák, a szakszerű edzések alkalmával kifejleszthető tulajdonságokkal dolgozik.

A fogatsport élvonalába a verseny izgalmait, fáradalmait elviselő, erőteljes szervezetű, kiegyensúlyozott idegrendszerű, nyugodt vérmérsékletű, jó étvágyú, hajlékony, harmonikus, ügyes, szabályos és látványos mozgású, feltétlen húzóképességű, tanulékony, a hajtó felhívásait minden körülmények között teljesítő, szófogadó lovak alkalmasak. (Nem kevés a követelmény…)

Ez persze a maximális igény. Ám a legjobb fogatokban nem sok képességbeli engedmény adható.

A fogatlovat aligha lehet egyetlen fajtához kötni. Viszont több olyan lófajta létezik, amelyekből előbb az ígéretes, majd a sikeres fogatlovak kiválaszthatók.  
A megállapítást jól támasztja alá a világbajnok fogathajtóink lovainak igen széleskörű fajtaválasztéka.

Pettkó-Szandtner Tibor például arab, Kádár László lipicai fajtájú lovakkal ismertette meg és el a világgal a magyar fogathajtást.

Abonyi Imre ügető fajtájú lovakkal nyerte első Eb-aranyát (1971. Budapest: Nacsalnyik, Nicsevo, Majka). 1976-ban Apeldoornban (Hollanida) magyar félvérekkel lett világbajnok (Fajankó, Fácán, Fecske, Zuzmó). Két Eb győzelme alkalmával pedig egy lipicai kancát is hajtott (1644 Neapolitano).
Abonyinál a fajta változhatott, ám a szín nem: lovai mindvégig szürkék voltak.

Fülöp Sándor is öt szürkével, három nagyar félvérrel (Bihar, Rami, Szódás) és két kisbéri félvérrel (Szépöcsém, Széplak) nyerte első világbajnoki arany érmünket (1974. Münster)

Bárdos György világbajnoki fogataiban csak szürke lovakat, túlnyomó többségében lipicai méneket hajtott (Hetvenhármas, Konvi, Favory, Jankó). Egyszer „engedett be” egy ügető mént (Újságírót) a fogatába. Igaz az „Ő” nevéhez három Eb és két Vb győzelem fűződik. A magyar félvér herélt Rezgő két, Főtüzér pedig egy Vb-győztes fogatban remekelt.

Juhász László 1984-ben a szilvásváradi világbajnokságon villámgyors „rakéta” pej fogatával, három magyar félvérrel (Ali, Körös, Óhaj), valamint az ügető Zöldásszal és Búsulóval lett egyéni- és csapatvilágbajnok.

Krizsán Sándor a lélekzetelállítóan elegáns, egyöntetű, tenyésztési különlegességnek számító Aldato-Noniusz apától féltestvér mezőhegyesi négyesfogatát az 1984. évi Vb-n hajtotta (a telivér apaságú Aldato /1958/ – a holsteini Ramzes Juniorral, az angol telivér Korenbleemmel és Kemállal együtt – a mezőhegyesi sportló kialakításában legnagyobb tenyészhatású mén.)

Első kettesfogathajtó világbajnokunk, Kecskeméti László (1987, Riesenbeck) pej színű magyar félvérekkel győzött (Heves, Impala).

Lázár Vilmos lipicai lovakkal lett hétszeres fogathajtó világbajnok (a világ legjobb fogatlova, Mythos nyolc/!/ világbajnokságon mutatta be az idomítás csodáját; rajta kívül Menüett és Mylord, Patina, Remény, Csalogány, Laci – és még nincs vége a sornak – voltak emlékezetes világbajnok lovai).

Lázár Zoltán hatszoros fogathajtó világbajnokunk riesenbecki (1997) Vb győztes kettesfogatában ott volt a kisbéri félvér Bella, ám azután a lipicaiak következtek: Ali, Prado, Plutó és a 2004. évi kecskeméti Vb kétszeres aranyérmes fogatának hírességei: Manó, Mythos (itt is), Patina, Mistral, Apostol.

A külföldi világbajnokok közül a holland Tjeerd Velstra az 1979. évi Európa-bajnokságon Normandiában gyönyörű fekete „bokaszőrös” fríz lovaival jelent meg. Ám a maraton célja előtt teljesen elfáradt lovait ki kellett fognia. Sőt: egy évre rá a kecskeméti vb homok maratonpályáján ismét csak kifulladtak lovai.
(A fríz lovat bokaszőrei, izmoltsága alapján hidegvérű lónak lehetne tekinteni. Ám eleganciája, mozgása miatt a fogatsportban is szerepet kapott.)
Velstra váltott. Négy világbajnoki címe közül nem egyet – a díjlovaglással is csodálatosan idomított – Pablo, Mambo, Torró nevű holsteini lovaival nyerte.
(Holsteini ló: a hatvanas évek óta angol telivérrel folyó keresztezések e fajtánál rendkívül jó eredményeket hoztak. A nemes, jó mozgású, sokoldalú lovak elsősorban az ugrósportban, de más sportágban, így a fogathajtásban is sikeresek. Elmshornban e fajtával alapították az első hajtóiskolát.)

Az egykori világbajnok csapattag, a német Bernhard Duen lokálpatrióta volt. Ő csak oldenburgi lovakkal startolt.
(Oldenburgi: erőteljes, energikus mozgású, nehéz hintó-ló. A világ legnehezebb, legtömegesebb melegvérű lova. 1960-tól kezdődött sportcélú átalakítása előbb angol telivérrel, majd a második lépcsőben a jó sportteljesítményt mutató hannoveri, westfaliai, angloarab és holsteini ménekkel folytatódott.)

A következtetés

Nagyon rangos a világbajnokok sorát felvonultató iménti példasor. Csodálatosan sokszínű a fogatsport fajtaválasztéka. Ezek és – gondoljuk – sok más fajta egyértelműen húzza alá, hogy aligha van kimondottan fogatló fajta. Lehet, hogy rosszul gondolom? Vitassuk meg!

Több fajtából is lehet – érdemes – fogatlovat válogatni!
Amiben nem lehet vita: a feltétlen húzókészségű, erős, gyors, ügyes, jó mozgású és küllemű, hajlékony, engedelmes, egészséges lovat keressünk a fogatba. Fajtától függetlenül!

Egyáltalán: vannak ilyen lovak? A jó példák bizonyítják: igen vannak! Szakértelem és jó szem kell a kiválasztásukhoz.

A ló látható, vagy remélt képessége, a hajtó egyénisége, a fajta, az egyed iránti szimpátia, a bizalom, a pénztárca és bizony-bizony nem ritkán a divat dönti el a választást.

A magyar lófajták egyedei között sok a tehetsége ló! Megint egy példa – az óhatatlanul sorra, rendre szóbahozott – szilvásváradi Vb-ről a származási lapok böngészésekor kiderült, hogy ott a 11 külföldi nemzet fogatában 27 magyar tenyésztésű ló (15%) szerepelt.
Rangja – ha úgy tetszik – piaca volt és bízunk benne, hogy szakavatott tenyésztési munkával, okos menedzseléssel piaca van a magyar lónak.

Húsz évre rá a 2004. évi kecskeméti Vb-n – sajnos – az arány már nem volt ilyen kitűntető honi lótenyésztésünk számára…!?

Ezzel együtt is: 31 Eb és Vb aranyérmünknek túlnyomó többségét lipicai lovakkal nyerték hajtóink. Ez a párját ritkító eredmény e fajta teljesítményének objektív kifejezője.
Közben az Európa-szerte dúló típus-vitában (milyen legyen a lipicai fajta típusa?)  reméljük teret nyer a határozottan teljesítmény alapján válogatott magyar lipicai típus.

A külföldi lovak közül pillanatnyilag a legsikeresebbnek a holland sportló, a Gelderlandi KWPN tűnik. A 2008-ban a hollandiai Beedsben rendezett XIX. Négyesfogathajtó Világbajnokságon szerepelt 59 fogatnak mintegy a negyede – köztük az aranyérmes Yjsbrand Chardon is – e fajtába tartozó lovakkal startolt! Világbajnokunk, Dobrovitz József ugyancsak foglalkozik ezzel a fajtával.


Forrás:     Váczi Ernő (szerk.): Fogathajtás. Mezőgazda Kiadó, 2004.



Egy kis elmélet

A LOVAK MOZGÁSDINAMIKÁJA
(Mozgástan)
Prof. dr. FEHÉR Károly


1. A mozgásról általában
Természetes egyensúlyban a ló lépésben, ügetésben és vágtában lendületesen, tisztán és szabadon mozog – haladni, járni képes.
Minél tökéletesebb a ló testalakulása – az alkata – minél kedvezőbb súlyának és izomzatának aránya, összhangja, járása annál szabályosabb, könnyedebb, „kecsesebb”.  

Attól függően, hogy a ló lábait – többé kevésbé – szabályszerűen, célszerűen használja, vagy sem, a járását nevezzük: tisztának, helytelennek, lendületesnek, vontatottnak, szabadnak vagy  kötöttnek.

A ló test tömegének nagyobbik részét – egyes mérések szerint a nyugalmi helyzetben lévő állat testtömegének mintegy 55 százalékát – az elülső lábak viselik. A hátsó végtagok – a testtömeg tartása mellett – a törzset és lényegében az egész testet előre lendítik (tolóhatás).

Lábállás: a lábaknak a talajhoz való természetes viszonya. Szabályos állásnál a lábak oszlopszerűen támasztják alá a törzset. Az elülső lábak akkor szabályosak, ha elölről nézve függőlegesek. A hátulsó lábak akkor szabályosak, ha hátulról nézve a térdek a csípőizületeknél kissé távolabb állnak.

A lábak mozgásának két szakasza van: függés a levegőben és a teherviselés.
A mozgás egyes mozzanataiban a ló testtömegét csak az egyik mellső, vagy az egyik hátulsó láb tartja, támasztja alá. A láb alátámasztása akkor hatékony, ha az elülső lábnál a könyök-, a lábtő- és a csüdizület, a hátulsó lábnál a csípő-, a csánk- és a csüdizület összekötő vonal a talajra merőleges.

A mozgó lábak – csupán másodpercekig tartó – munkája négy mozzanatból áll. Ezek:
 az emelés (amikor a hajlítóizmok összehúzódnak, a végtag megrövidül);
 az előrelendülés (amikor a ló a halított végtagját a megterhelt láb mellett előre viszi, majd kinyújtja);
 a láb letétele, újra földreérése, és a tömegátvitel (amikor a ló a kinyújtott lábát ismét a talajra teszi, testtömegét ráhelyezi és fokozatosan terheli);
 végül a törzs alátámasztása és előrelendítése.
A lábak mozgásának szakaszai időben többé-kevésbé egymásba folynak.

Végülis: a ló mozgásának biztonsága lényegében az előre irányuló lendülettől függ. A négy mozzanat – az emelés, az előrelendülés, a láb letétele, a törzs alátámasztása és előrelendítése – maga a lépés, a hárahagyott út pedig a lépéshossz.

2. A ló mozgásformái
A ló teljesítménye jelentős mértékben a mozgásától és mozgásának minőségétől függ. A mozgás minősége az öröklött ideg-, izom és mozgáskoordinációtól, végülis az alkattól függ.

A ló mozgásformáit a helyzetváltoztatással nem járó (rúgás, fekvés, felkelés, ágaskodás, hempergés) és a helyzetváltoztatással, térnyeréssel járó mozgásformák, jármódok (a ló természetes mozgásformái: lépés, ügetés, vágta) csoportjába soroljuk.

A ló előrehaladó mozgásában (legyen az lépés, ügetés, vagy vágta) hallható hangok, patadobbanások – vagy ami ezzel egyértelmű, az egyes lábmozdulatok – egyenletes relatív időben való történését ritmus szabályozza.
Kimondhatjuk, hogy a ló előrehaladó mozgásának ritmusa és a jármód egy és ugyanaz a fogalom. (Móczár Gy.)

2.1. A lépés
a ló legkényelmesebb, legkevesebb erőkifejtést igénylő, négyütemű, lebegés nélküli jármódja. Ilyenkor a ló a négy lábát egymástól függetlenül használja. Lépés közben az azonos oldali elülső és a hátulsó végtagok nem teljesen azonos időben, vállból, illetve csípőből fesztelenül, eléggé emelten, élénken és térnyerően lendülnek ki.
A hátulsó lábak az elülsők patanyomába lépnek.
A lépésben négy patadobbanást hallunk. A kiegyensúlyozott lónál a négy patadobbanás erőssége egyforma. A sánta ló üteme egyenetlen.
A lépés gyorsaságától és a terheléstől függően a végtagok mozgásának egyes szakaszai hosszabbak, vagy rövidebbek lehetnek, és hatásukra megváltozik az alátámasztás módja is.

A lépés hossza a lapocka, a felkar és az alkar méretétől, hosszától, azok szögeléseitől függ.  

A lépés irama szerint van összeszedett-, közép- és nyújtott lépés. A lépés iramának ésszerűtlen fokozása – mivel az lényegében a lépéssel ellentétes mozgásformává válik – feleslegesen erölteti meg a lovat.

A lépés – mint – a leglassúbb mozgásmód – a legalkalmasabb az idomító gyakorlatokra.

A fogathajtó sportban a lépésszakasz teljesítése talán az egyik legnehezebb feladat!

2.2. Az ügetés
a ló legütemesebb, legritmusosabb, legfolyamatosabb kétütemű, négy szakaszból álló lendületes mozgása. Legalkalmasabb a hosszú távok viszonylag kevés erőkifejtéssel járó megtételére. Az ügetés lendületét az erős hátulsó lábak adják meg.

Ügetésben az átlós – haránt átellenes – lábak egyszerre lendülnek, egyszerre érnek talajt és lendítik előre a testet. A szabályos ügetésnél két patadobbanást hallunk. Ha „kettősen” halljuk a dobbanást, akkor a haránt átellenes lábpár nem egyszerre ért földet. Vagyis a lábsorrend „nem tiszta”. Ilyenkor a ló vagy az elülső, vagy a hátulsó lábával előzte meg a megfelelő lábpárját. Amennyiben az elülső lábával ért hamarabb a földre, akkor az „elsietett elejéről”, ha pedig a hátulsóval, akkor „elsietett hátuljáról” beszélünk. Mindkét eset a ló eleje és a hátulja közötti összhang hiányát mutatja. Az ok: a járás lendületének a hiánya.

Használati (mindennapi) ügetésben a ló hátulsó lábai az elülsők patanyomába lépnek.
Rövid ügetésben a ló lábai elérik, vagy félig fedik az elülső patanyomokat.
Sebes ügetésben a ló lábai a mellsők patanyomába, sőt egy kevéssel azon túl is léphetnek.

Az ügető mozgás térnyerése a hátulsó lábak izomzatának lendítő erejétől és a szabadon mozgó vállaktól függ. A lovak alkatuk – csontos vázuk – miatt ügetésben nagy távolságokra képesek eljutni.
A tisztaütemű – az átlós – lábak harmonikus együttműködése a fogathajtósportban rendkívül fontos, a siker egyik alapja.
Ügetésben a ló mozgásának szabályossága és sántasága könnyen megítélhető.

2.3. A vágta
a ló legtermészetesebb, leggyorsabb, puha, ritmikus jármódja; a folyamatos, lendületes ugrások összefüggő sorozatából áll össze. Ebben a mozgásformában – a többihez képest – a törzs és vele együtt az egész test nagyobb erővel és főleg gyorsabban halad előre. Itt a legkifejezettebb a hát lengőmozgása.

A három ütemű vágtamozgás az egyik hátulsó lábbal indul, majd a másik hátulsó és a vele átlós elülső láb következik. Tehát három patadobbanást hallunk. A harmadik patadobbanás után a ló a levegőben lebeg.

A helyes lábsorrend a lendület biztosítéka; a lendület pedig a sikeres versenyzés egyik alapja. Vágtában a ló „felvesz” bizonyos összeszedettséget.

3. A ló teste egy sajátos statikai rendszer alapján működik.
A csontváz, a csontok és a porcok rendszere a test számára szilárd vázat és védőkeretet ad. A csontok támasza nélkül a ló összeroskadna és védelmük nélkül sérülésnek volnának kitéve olyan életfontosságú szervek, mint például a szív, a tüdő, vagy a zsigerek.

Az izületeket két vagy több csont és a perc alkotja.

A test helyváltoztatásához, a mozgáshoz szükséges erőt a mozgás aktív szervei, az izmok – általában együttműködő izomcsoportok – szolgáltatják. Az izmokról a csontokra irányuló erőátvitel az inak közbejöttével történik.
A ló a csánk- és térdizületének sajátos felépítése miatt álló helyzetben is pihenni képes.

Az idegrendszer nagyon bonyolult, összetett mechanizmusával a különböző testrészeket hangolja össze. Két részből: a központi idegrendszerből – ide tartozik az agy – és a gerincvelő- valamint a perifériás idegrendszerből áll.

Az izmok a test súlyának 40-50 százalékát teszik ki. Összehúzódásokkal számtalan szerv és testrész mozgását teszik lehetővé. Ezen kívül a testben az energiák sokaságát szabadítják fel, amit a szervezet – többek között – mechanikai munkára szabadít fel. Az izomműködés alkalmával – külső inger hatására – az izomrostok megrövidülnek. Eközben a kémiai energia mechanikai energiává, munkává alakul át.
Az izomműködéshez szükséges energiát az izmok energiadús vegyületei szolgáltatják.

Nyugalmi állapotban az izmok anyagcseréje viszonylag alacsony. Az izommunka kezdetekor viszont az energiaigény „robbanásszerűen” nagy.

Az izomműködéshez szükséges energiából a tényleges mechanikai munkára fordítható energia aránya az izom hatásfoka. Az emlős állatainknál ez 30-35 százalék. Az arány tehát igen nagy. A legjobb erőgépekével vetekedő hatásfok!
 

Forrás:     Horn Péter (munkatársa: Fehér Károly): Állattenyésztés (1) Mezőgazda Kiadó, 1995.
        Bodó Imre – Hecker Walter: Lótenyésztők kézikönyve, Mezőgazda Kiadó, 1992.
        Gere Tibor: A lovak viselkedése, Szaktudás Kiadó Ház, 2003.
        Móczár Gy.: Magyar Katonai Szemle, 1934., IV. évf. 8. füzet
        A Lovagló és Hajtótanárképző Intézet tanárai: Lovaglás és Hajtás. sport Lap- és Könyvkiadó, 1954.

 

„A’ Gymnastikának nem csak á test
minéműségére és mozdulásaira,
hanem bizonyosan á lelki tulajdonságokra is
leghathatósabb befolyása van”
(Gróf Széchenyi István)

KIKÉPZÉS: A LOVAS, A HAJTÓ ÉS A LÓ EGYÜTTES MUNKÁJA
Prof. dr. FEHÉR Károly



A lovak mozgásának dinamikáját a kiképzés alapjait a lovas, a hajtó, a ló „együttes munkájának” legfontosabb elemeit – és egy sor más fontos eredményességet, sikert meghatározó szakmai kérdést – a hajdan volt örkénytábori
LOVAGLÓ- ÉS HAJTÓTANÁR INTÉZET
világszerte elismert tanárai magas szinten ismerték, oktatták és publikálták.
Id. Bodó Imre, Endrődy Ágoston, Dr. Kósa-Reznek Jenő, Máchánszky Gyula, Mándy Pál, Móczár Gyula, Tóth Béla – és még messze nincs vége a sornak – maradandót alkottak!
Élvezetes stílus, egyedi zamatos szóhasználat jellemzi őket. Szakmai műveltségük és emlékük előtt tisztelegve a következő összeállításban e lovasszemélyiségek megfogalmazásait vettem alapul.
Óriási hagyatékot igyekeztem a látómezőbe hozni.
Kincsek közül válogattam!


1. A menőkedv

(előremenés) a ló ösztönös „erkölcsi” adottsága.
Ám a nagy eredmények eléréséhez a „természetadta menőkedv” nem elegendő – fejleszteni kell.
A menőkedv készségének felélesztése, vagy felkeltése – szükség esetén – kikényszerítése és fenntartása szakszerű idomítással erősíthető. Vagyis elérhető, hogy a lovak „hagyják magukat hajtani”.
A jó menőkedvű ló a hajtója legfinomabb felhívására, segítségére az elvárt iramba és irányba előre halad.
A menőkedv nem tévesztendő össze a sebességgel és az „előre menés” nem vezethet rendezetlen sietéshez.

2. Hátból járás
 

Az előremenés feltétele, hogy a ló háta a mozgásban aktívan részt vegyen; azzal együtt lengjen; vagyis: „hátból járjon”.
A ló akkor jár hátból, ha a lábak mozgása közben a hátizmok is jól működnek, a gerincoszlop fel- és előre lengve követi, segíti a tolóerőt adó hátulsó lábak mozgását.
A ló hátával, gerincoszlopának működésével a különböző járásmódokat befolyásolja, végrehajtásuk módját szabályozza, s általában a lendületességet, a könnyedséget és a puhaságot mozdítja elő.
A ló egyik mozgásnemben sem járna tökéletesen – vagy ahhoz megközelítően –, ha eközben a gerincoszlopát felfelé nem domborítaná, majd lefelé nem homorítaná.
A hát lengését a ló fejének bólogatása, tarkószalagjának és hosszú hátizmainak erősebb megfeszülése és a feszülés csökkenése (némi elernyesztése), a lélegzés üteme, továbbá – sok lónál egyébként is kissé emelten tartott – farok emelkedése és süllyedése jelzi.
A nem túl hosszú, a vízszintest megközelítő, széles, jól izmolt hátú ló a legmegfelelőbb sportlónak.
 

3. Az iram (tempó)
 

az a távolság, melyet a lónak valamelyik jármódban (ritmusban) mozogva egy meghatározott idő alatt megtesz.
Az iramot a jármódon belül változtathatjuk.
Ha a lovaktól lépéseik (térnyerőbb, hosszabb) megnyújtását követeljük, akkor fokozzuk, amikor azok rövidítésére sarkalljuk, csökkentjük az iramot.
Az iram fokozásánál az ügetőlépések csak fokozatosan nyúljanak meg. A hirtelen fokozás u.i. – főleg az út elején – helytelen elsietéshez vezet.
Egyenletes az iram, ha a ló szabályos ütemei sorozatával halad előre.
Sok gyakorlat, versenytapasztalat, „hajtóérzés” szükséges a lovak adottságához illő iram megtalálásához. Ellenkező esetben bőven lehet gyűjteni a hibapontokat.
 

4. Az ütem
 

az alapjármódokban – lépésben, ügetésben, vágtában – a lépések, léptek tér és időbeli egyenletességét jelenti.
Általános értelemben a lábsorrend egyenletességét nevezzük ütemnek.
Az ütemet nem csupán egyenes vonalon, hanem az átmenetekben és fordulatokban is – ütemhiba nélkül – fenn kell tartani.
Az ütem lehet lassú, vagy élénk.
Az ütem élénksége a ló testalkatából, a lábak „ingahosszától” függ, tehát egyéni tulajdonság. Mindegyik lónak meg van a maga sajátos „egyéni” – viszonylag élénk – üteme.
Az iram, valamint az ütem szabályozása és rendezése a ló idomítottságának egyik fokmérője!
 

5. A lendület
 

előre hajtó erő, fizikai tulajdonság; a ló testében összegyűlt mozgásenergiának is felfogható.
A lendület – az önmaga kiegyensúlyozásához és mozgásához szükséges mértékig – minden ló természetes adottsága.
Lendület csak akkor alakulhat ki, ha a ló hátulsó lábai pontosan követik az elülsők patanyomát. Vagyis: a ló „vonalon” jár. A lónak akkor lendületes a mozgása, ha elengedetten, rugalmasan, lengő háttal, puha, korrekt támaszkodással halad.
A lendület a hátulsó lábak erőteljes tolóhatásának és az izületek hajlíthatóságának erősítésével növelhető.
A lendület nem azonos a tetszetős járással.
Mint ahogy a lendületet határozottan meg kell különböztetni az ellenkezésből fakadó „elrohanástól”. Végülis: a lendület – egy találó megfogalmazás szerint – a ló „lelkesedése” az örömmel végzett feladatok teljesítésére.
A lendület az aránylag lendületes – de mértéktartó – munkairam fokozásával fejleszthető. Eleinte lépésben, majd ügetésben. A fokozott iramot aztán puhán visszavesszük munkairamba. Majd a kétféle iramot váltakozva kérjük a lovaktól, hosszabb időn át, többször – sokszor – ismételve.
 

6. Az egyensúly
 

természetes adottság (természetes egyensúly). Ebben az állapotban az állat tartása harmonikus, mozgása lendületes, járása szabad.
Az álló ló természetes tartású súlyvonala a 14. csigolyán át képzelt függőleges vonallal esik egybe.
Figyeljük meg a szabadon – például a karámban, vagy a legelőn – mozgó lovat. Látható az a könnyedség, amellyel a leghirtelenebb irányváltoztatásokat, megállásokat, félfordulatokat teljes vágtában képes végrehajtani.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a ló természeténél – születésénél – fogva tökéletes egyensúlyban van.
A fogatban mozgó ló akkor van egyensúlyban, ha: a kétoldali lábpárokat egyenlő súly terheli; a hátulját terhelő súlyból a hátulsó, az elejét terhelőkből az elülső lábak mindegyike egyformán részesedik. Tehát a test egyik pontja sincs megterhelve!
A jól behajtott ló egyensúlyban van.
A hajtás a helyes egyensúlyra és egyensúlyérzékre épül!
A ló egyensúlyérzékét a nyaka befolyásolja.
 

7. A ferde ló egyenesre igazítása
 

A hajtónak azt a tevékenységét, amellyel a ló elejét és hátulját egymásra beállítani törekszik – a ló egyenesre igazításának nevezzük.
A ló akkor egyenesre igazított, ha a vállak mozgási iránya párhuzamos a csípők mozgási irányával.
Az egyenesre igazított ló „vonalon, patanyomot fedve” jár.
A legtöbb lónak a bal oldala kissé merevebb, feszesebb – mint a jobb. Tehát nem a „félpofájúság”, hanem ferdesége miatt támaszkodik a bal szárra.
Megkülönböztetünk természetes és a szakszerűtlen hajtás okozta ferdeséget.
A természetes ferdeség a mar tájékáról indul ki, enyhe kitérést mutat a gerinc vonalában, ezzel a far oldalirányú eltolódását okozza.
A ló a megterhelt váll oldalán erősebb támaszkodással a szár ellen megy és azon visszatart. A kitérő hátulsó láb oldalán pedig nem fogadja el a szárat.
A megterhelt váll oldala domború. A kitérő hátulsó láb oldala homorú. A domború oldal feszes (a feszengős), a homorú a merev (a bajos) oldala a lónak. A feszes oldalon a ló a hajtó kezére ránehezedik, míg a merev oldalon üres marad a kéz.
A ló hajlamos arra, hogy az egyes mozdulatait előszeretettel az ügyesebb, erősebb oldalával hajtsa végre.
A ló egyenesre igazításának módja a behajtottság szintjétől függ. Ennek megbeszélésére a jobbról balra ferde lovat vesszük alapul. Ilyen esetben a hajtó mindenekelőtt kerülje a bal szár használatát. A ló vállát a jobb szár enyhe, rövid, a ló nyakától távolodó szárhatásokkal a hátulja elé vezesse. A bal szár engedésével pedig a lendületnek adjon szabad befolyást.
Ily módon – az iskolázás kezdetén – az elferdülést a ló erélyes előrehajtással fokozatosan javíthatjuk. Ezt a eljárást a jobb szár elfogadásáig folytatjuk.
A legtöbb jól behajtott lónál is érzékelhető, megfigyelhető, hogy a számára kellemetlen hatásokkal szemben „elferdüléssel igyekszik védekezni”.
A fiatal ló egyenesre igazítása hosszadalmas, a jól behajtotté kevesebb módszeres idomítást igényel.
 

8. Szárraállítás. Száronlét
 

A ló akkor van száron, ha egyenletes puha támaszkodással hátból, egyenletes ütemmel és iramban, lendületesen jár.
Szabályosan szárra állított a ló akkor, ha: a négy lábát egyenletesen terheli; hátát elengedi; mindkét oldalon egyenlő támaszkodást vett a száron; a hajtótól kapott segítséggel állóhelyzetből a mozgást bármely irányba és szabályos jármódban megteszi.
Szár ellen járó ló a szár hatásával ellenkező fejtartással védekezik; megfeszített nyak- és tarkóizmokkal igyekszik  a szárat a hajtó kezéből, magát pedig a szárak hatása alól kifelé húzni.
A száronlét az egész lóra vonatkozó állapotot jelenti. Az ilyen ló lendületesen és rugalmasan lép.
 

9. A támaszkodás
 

a hajtó kezei és a ló szája között – a szár és a zabla közbejöttével – kialakított állandó, egyenletes, rugalmas, puha kapcsolat. Ezzel az összeköttetéssel a ló támaszkodást, egyensúlyt, biztonságot keres és kap/hat/.
A kapcsolatfelvétel – vagyis a szár meghúzása – határozott, ám sohasem durva, rángatás szerű legyen. Az érzéssel kezelt szár adja a kapcsolat „erejét”.
A nyakát begömbölyítő, a leggyengébb támaszkodástól is vonakodó, a durva szárhatárokkal elriasztott – rendszerint érzékeny szájú – ló „szár/kéz/ mögött van.” Az ilyen ló nem megy előre, visszatart, sőt nem ritkán ellenszegül.
A szár hatásával ellenkező fejtartással, nyak- és tarkóizmainak megfeszítésével, a kapcsolat alól magát kivonni igyekvő ló „szár ellen megy”.
„Óvatos”, könnyű kéz, erőteljes, határozott előrehajtás és a sok-sok türelem hozhat megoldást.
Alapelv: a támaszkodást a hajtó kezén a lónak kell keresnie, nem pedig a hajtónak a ló száján. A támaszkodás keresése a ló, a puha érintkezés felkínálása és fenntartása a hajtó feladata!
 

10. Megindulás. Megállítás. Hátralépés.
 

Megindulás előtt a nyugodtan álló lovakat megszólítjuk. Majd a szár rövid kitartása, (nem „lötyögő”) engedése következik. A behajtott lovak ekkor szárat fognak és lépésben elindulnak. A megindulását követően a támaszkodás fenntartásával a kezekkel kissé – de ismét csak  nem „lötyögősen” – engedjük a szárakat.
A döcögő lovat hajtsuk zablához, utána vegyük lépésbe. A lépésből ügetésbe való átmenet nyugodt és folyamatos legyen.
A megállítás – mint minden átmenet – fokozatosan és folyamatosan, a magasabb jármódból az alacsonyabba, a fokozottból a csökkentett iramba történik. Nem a szár erőteljes meghúzásával és nem csupán fékezéssel oldjuk meg ezt a feladatot!
A megállítás után a ló egyenes elülső és alávett hátulsó lábakkal, mind négy lábát egyenletesen terhelve vonalon és száron álljon. A megállás akkor szabályos, ha a ló hajtójának felhívására újra indul.
A hátralépés az ügetés lábsorrendjével történő természetellenes jármód. Ez a művelet akkor szabályos, látványos, a bírók által is „díjazott” – végülis eredményes – ha: a ló száron van; izületei lazák; a hátulsó lábait legalább mérsékelten hajlítja; és egyenletesen négy lábon, vonalon áll.
A hátralépés gyakorlásánál – mint általában az idomításnál – fő a fokozatosság. Eleinte – dícséret közepette – elégedjünk meg egy-két jól sikerült hátralépéssel!
A díjhajtásban különösen fontos hátralépés elsősorban nem fejleszti e fontos elemet, hanem a ló idomításának állapotát, a behajtottságát ellenőrzi.
 

11. Az elengedettség
 

A fizikailag és szellemileg elengedett ló külső és belső jelei:
 „elégedett arckifejezés”, élénk, csillogó szemek, ritmusosan előre, hátra mozgó fülek (A szemek nagyságából, formájából, elhelyezkedéséből és kifejezéséből a ló „jellemére”, vérmérsékletére és értelmére is következtethetünk.)
 a zablát rágó „tevékeny”, enyhén habzó csukott száj;
 egyenletesen, aktívan lengő hát, szépen hordott farok;
 egyenletesen hajló, feszülő, majd elernyedő lábak;
 ütemesen maga alá húzott hátulsó lábak;
 a belső harmóniát jelző prüszkölés.

Az elengedettség képessége függ a ló alkatától, természetes energiájától és jóindulatától. Az elengedettség tehát kimondottan természetes adottság. Alapja minden további idomításnak és a szabályos előre mozgásnak.
Ebben az állapotában a lónak először – mintegy – „fel kell ajánlania” a hátulsó lábaiban rejlő ösztönző erejét, hogy ezt azután hajtója kihasználhassa..
Az elengedettség tehát először a lónak adja meg a szükséges ösztönző erőt, ezt alátámasztja még a ló menőkedve (morális tulajdonság). Az elengedettség menőkedv nélkül mit sem ér. Sőt: gyakran a ló ellenállásának okozója lehet. Például tökéletes elengedettséget láthatunk egy csökönyösen egy helyben álló, vagy egy hirtelen leálló lónál is...
 

12. Összeszedettség. Összeszedés.
 

Az összeszedett ló:
 a minden izületében hajlítható hátulsó lábaival fokozottan lép súlypontja alá és előre;
 rugalmas háta mérsékelten leng;
 elülső lábai vállból szabadon, gömbölydeden mozognak;
 nyaka felfelé ívelt;
 fejének homlokzata majdnem függőleges;
 fejebúbja a szokásosnál (a „rendesnél”) mélyebb;
 az egész teste mintegy megrövidültnek látszik.

Az összeszedett állapot két fontos tényezőből áll: egyrészt a ló fizikai, testi összeszedettségéből; másrészt figyelmének, akaratának lovasára való összpontosításából.
Tehát: az összeszedettség nem gyakorlat, hanem állapot kérdése. Következésképpen nem lehet gyakorlás, hanem a következetes elengedtető és tornásztató munkák következményeként a hajtás folyamán alakul ki.
A ló „önmagát szedi össze”, figyelmét hajtójára fordítja és bekövetkezik az az állapot, amit összeszedettségnek nevezünk.
Ebben az állapotában a ló a legfinomabb segítségre a kért feladatokat készségesen végrehajtja.
Az összeszedés nem állapot, hanem a lovasnak az a ténykedése, amellyel lovát fokozatosan az
összeszedettség állapotába hozza.

Az összeszedésben a ló és a hajtó teljes összhangja „lélektani kapcsolata” alakul ki!
Az összeszedettség tehát a ló állapotát, az összeszedés pedig a technikai megoldások, műveletek összességét fejezi ki.
Összeszedéssel érjük el a ló összeszedettségét.

13. Állítás és hajlítás
 

Állításkor a ló a fejét – a fej és a nyak közötti izületben, tarkóban – oldalra fordítja. Állítás közben a nyak csak kis mértékben hajlik. Az egyenesen maradó gerincoszlop többi része nem vesz részt az állításban.
A ló fejét túlságosan ne húzzuk oldalra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a külső száron annyit engedünk előre, amennyit a belső szárral rövidítünk.
Állításhoz a ló helyben, száron, zabláját rágva, egyenlően terhelt négy lábon áll; hátulsó lábaival súlyvonala alá lép; vállai egyenlően terheltek; háta elengedett.
A hajlítás célja, hogy szárak oldal-hatására a hajtó a lovat engedékennyé, átengedővé tegye, s ezáltal tartását, járását javítsa.
A hajlítást csak akkor kezdjük, amikor a ló már egyenlő támaszkodást vett és annyira kiegyensúlyozott, hogy a patanyomvonalán mindhárom jármódban, tartásban ingadozás nélkül jár.
Hosszhajlításban a ló gerincoszlopa a kívánt oldalon a tarkótól a farok tövéig mérsékelten és egyenletesen ívelt; az összes izületei hajlékonyak. Ezzel ló legnagyobb mérvű engedelmességét, fordíthatóságát, valamint kitartó járását érhetjük el.
Hajlításban a ló maradjon egyenletesen lendületes.
A hajlítás és állítás majdnem azonos fogalmak. A behajtott lónál az egyiket a másik nélkül nem képzelhetjük el.
(A két fogalmat csak a fiatal ló iskolázásánál kell megkülönböztetnünk. Esetükben a hosszhajlítás követelése előtt meg kell tanítanunk az előgyakorlatokat. Ezek: a ló fejének oldalra „állítása” és az „engedékenység a lábszárra” – főleg ügetésben.)

14. Az átengedőség

szakmai kifejezés. Azt jelenti, hogy a ló mintegy odaadja, átengedi magát hajtója akaratának. A gazdája „tudomására hozza” azt a készséget, hogy – mindhárom jármódban – az előrehajtó segítséget, engedelmesen, elengedetten, feszesség, merevség, vonakodás nélkül, kötetlenül, együttműködően elfogadja; a kiképzés, majd a verseny alkalmával a kérést teljesíti. Egész testét hajtója „rendelkezésére bocsátja”.
Vagyis: a ló a hajtója kéréseit „megértette”, kész és felkészült engedelmeskedni!
Az átengedőség minden további idomítás kiindulópontja, előfeltétele és az egész kiképzés alapvető célja!
A lovasnak, hajtónak mindenek előtt lovainak elengedettségét kell elérnie. Csak ezután remélheti akaratának teljesítését. Rengeteg munkára van szükség az ilyen állapot eléréséhez.


Forrás:     A Lovagló és Hajtótanárképző Intézet tanárai: Lovaglás és Hajtás. Sport Lap- és Könyvkiadó, 1954 Gondolatok a lovaglásról. Szerk.: Ernst József, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 2001.





 „Egy lovat egy bizonyos napra ’s órára olly állapotba hozni,
hogy az éppen akkor, amikor a pályára kiáll –
az egészség és az erő lehető legmagasabb pontját elérte legyen,
teszi az Elkészítés Mesterségét”
(Gróf Széchenyi István)

Tanuljunk a legjobbaktól!

A MÁCHÁNSZKY EDZÉSMÓDSZER
Máchánszky Gyula (1912-1998) nyomán összeállította: Prof. dr. FEHÉR Károly

A magyar lovasokban és a magyar lóban megvannak a képességek. Mi lehet a lovak sikeres edzésének titka – teszi fel a kérdést Máchánszky. A válasz: a természettudományok és a pedagógia eredményeinek felhasználása! Az edzésrendszer új alapokra helyezése. Az edzés célkitűzésének, tartalmának, szerkezetének és végrehajtásának tudományos meghatározása.
Az edzők feladata ezeknek az edzésmódszereknek a sikerben dús sportágaktól való átvétele és a lovassportra való ésszerű alkalmazása.

1. Az edzés
 

A sportedzés hosszú időn át tartó, tervszerű pedagógiai folyamat, amelyben az állandóan ismétlődő gyakorlások és hatások logikai sorozatával a teljesítőképességet fokozzuk. Ez a meghatározás a sportoló emberre – hajtóra – és a lóra egyaránt tökéletesen érvényes.

Alapvetően fontos, hogy az edzés részelemeit alkotó egyes foglalkozások egymásra épüljenek, szorosan kapcsolódjanak egymáshoz. Minden egyes foglalkozásnak legyen meg a maga szűkebb, ám határozott feladata, amelyek teljesítése egy-egy lépcsőfokkal közelebb visz a célkitűzés megvalósításához.

A cél elérését – vagyis, hogy a hajtót és a lovakat a díj-, az akadály-, a maraton, végülis a három számból álló fogatversenyre sikeresen felkészítsük – számos tényező határozza meg. Így például a hajtó, illetve a lovak képessége, kora, kiképzési foka, a rendelkezésre álló idő, az évszak és a technikai háttér.

Ezek a tényezők nem csupán az edzés célját, a foglalkozások feladatait, hanem annak tervezését, szerkezeti felépítését, tartalmát és formáját is meghatározzák. Közhelynek is számíthat, ám mégis szükséges utalni rá, hogy nyilvánvalóan más edzéstervet készítünk például a világbajnokságra és megint mást a kisebb feladatokra készülő hajtó és lovak együttese számára.

2. Az alapelvek
 

Az edzés, ez a szervezett, tervszerű pedagógiai folyamat csak akkor segítheti hatékonyan a kitűzött célok elérését, ha abban a következő meghatározóan fontos alapelvek érvényre jutnak:
 a sokoldalúság - változatosság,
 a fokozatosság,
 a tudatosság,
 a rendszeresség,
 a szemléletesség,
 a szilárdság – következetes ismétlés,
 a hozzáférhetőség – egyéni képzés,
 a tudományosság,
 az egészség megőrzése.
Vizsgáljuk meg ezeket a követelményeket a hajtó és a ló együttesének összefüggéseiben.

2.1. Sokoldalúság
 

Az atléták úgy tartják: „Az ugrónak vagy dobónak is szüksége van kiegészítő gyakorlatokra, mert egyoldalú munkával a fejlődés holtpontra jut és az eredmények tovább már nem javíthatók.” Ez az okos vélekedés lóra és hajtóra is egyaránt igaz.

A sokoldalú edzéssel az egyes foglalkozások változatosabbá, esetenként akár szinte szórakoztatóvá is tehetők. Ilyenkor kevesebb idegfáradsággal eredményesebb lehet a közös munka.

A sokoldalú edzés – a harmonikus testi, szervi fejlődésen túl – az edzés folyamatában a logikusan egymásba kapcsolódó ismeretekkel fejleszti a hajtó értelmi-, szakmai képességét, gyarapítja hajtás-elméleti tudását.

2.2. Fokozatosság

a hajtó, a ló ideg- és izomrendszerének, belső szerveinek fejlesztése, teljesítőképességének emelése csak fokozatos munkával érhető el. A kiindulási alap természetesen mind a lónál, mind pedig a hajtónál egyénenként más és más. Innen kiindulva a követelmények fokozatosan nőnek. Ám ne felejtsük el: a fokozatosság nem jelent számszerű növekedést! Az edzettségi foktól, az erőnléttől függően, hosszabb-rövidebb ideig azonos szinten is mozoghat, sőt könnyebb is lehet. Amikor azonban a jó erőnlét lehetővé teszi, feltétlenül tovább kell haladni a cél érdekében. A túlzott óvatosság, az egy helyben topogás egyaránt káros, mert a hajtó – és bizonyára a ló is – könnyen kedvét vesztheti.

2.3. Tudatosság
 

elvének helyes értelmezése azt jelenti, hogy a hajtó az edzés minden szakában legyen tisztába azzal, hogy mit és miért csinál! Tudnia kell, hogy az edzés hatására milyen folyamatok játszódnak le a saját és a lova szervezetében. Az ilyen versenyző a felmerülő nehézségek legyőzésére mindig megtalálja a helyes utat. Önállóságra tesz szert. Nemcsak egy „belőtt” fogaton lesz eredményes, hanem – ha a helyzet úgy kívánja – azt maga is fel tudja készíteni, be tudja melegíteni a gondjaira bízott „egységet”.

2.4. A rendszeresség
 

az edzés alapja.  Az edzés folyamatában az állandóan ismétlődő gyakorlások és hatások eredményeképpen fejlődik a teljesítőképesség. A rövidebb-hosszabb ideig tartó kihagyások – vagyis a rendszertelenség – a teljesítőképesség csökkenését, esetenként pedig szinte az újrakezdést jelenthetik. Különösen vonatkozik ez a lóra!

Az írásban rögzített rendszeresség az edzési terv. Előre le kell szögezni, hogy ez nem valamiféle kőbe vésett, megmásíthatatlan program! Nem a körülmények alakulásától független, tűzön-vizen át végrehajtandó feladatok sorát rögzíti!
Objektív és szubjektív okok felmerülése esetén – és a  mindennapi életben számtalan ilyen bukkanhat fel – a ló vagy a hajtó érdekében változtatni lehet és kell rajta!

2.5. Szemléletesség

elve szerint a hajtó minél több érzékszervét kapcsolja be az oktatásba. A gyakorlati bemutatás mindig eredményesebb a bonyolult magyarázatoknál. Ez a gyakorlati tapasztalat hajtóra és lóra egyaránt érvényes.


2.6. Szilárdság – következetes ismétlés

A hajtónál és a lónál különösen fontos a helyes végrehajtást meghatározó feltételes reflexívkapcsolatok kiépítése. A tudás, a helyes technikai végrehajtás úgy válik a ló és a hajtó szilárd készségévé, ha a gyakorlatokat következetes ismétléssel gyakorolják.
Az „elmagyarázás” után a hajtó gondolja végig az egész gyakorlási folyamatot.
Eleinte a ló csak az erélyes segítségre reagál. Ám a következetesen, helyesen végrehajtott, sok hajtó-segítség eredményeképpen később szinte a hajtója gondolatára – néha azt megelőzve – helyesen cselekszik. Gondoljunk csak arra a sokszor látott esetre, amikor az okos fogatló – szinte gazdája hibáját javítva szinte „átlépi” kikerüli a rosszul megcélzott sejbát.

2.7. Hozzáférhetőség, az egyéni képzés
 

elve az edzés folyamatában a ló és a hajtó egyéni sajátosságainak, munkabírásának, kiképzési fokának figyelembevételét jelenti. Minden lóval és hajtóval egyénileg kell foglalkozni!

2.8. Tudományosság
 

A tudományosan alátámasztott ismeretek birtokában lehet az ember és a ló szervezetének formálásához, a funkcionális képességek tökéletesítéséhez hozzányúlni. Különösen a mechanika, az anatómia, a fiziológia és a pedagógia tudományos alapjaiból meríthet sokat az edző és a hajtó. Csak ilyen alapokon állva lehet a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni, mozgás- és stílushibákat javítani, új, eredményesebb formákat és megoldásokat találni.

2.9. Az egészség megőrzése
 

a legfontosabb törekvés. Nagy gondot kell fordítani az időjárási viszonyokra, az edzőpálya kialakítására, a sportöltözetre, a ló felszerelésére, a takarmányozására, a helyes táplálkozásra, a versenyre szóló körültekintő felkészülésre, a bemelegítésre, hogy csak néhányat említsünk a legfontosabbak közül.
Az embersport szakértői e helyen tárgyalják – írják le –  a „letörésnek” nevezett állapotot, aminek – egyebek között – éppen a hosszú időn át tartó egyhangú u.n. „túledzés” lehet az oka. Tudatosan, következetesen, közös gondolkodással – megoldást találva – kell keresnünk a hajtóink és lovaink sokszor meglepő, hirtelen jött formahanyatlás okát. Nem ritkán idegifáradtság, a vegetatív idegrendszer megbillent egyensúlyi állapota körül kell keresnünk az okokat.

Máchánszky hangsúlyozza, hogy az imént kilenc pontban összefoglalt alapelvek szoros kapcsolatban állnak egymással. Egyik sem valósítható meg, ha a többit – vagy közülük akár egyet is – elhanyagolunk. Az edzés eredményességét, a hajtó emberi és szakmai tulajdonságainak formálását, a hajtó és a ló funkcionális képességeinek tökéletesítését, helyes mozgásának kialakítását, teljesítőképességének állandó emelését mindezek együtt alapozzák meg.

3. Az edzés tervezése
 

Az edzés: egy határozott rendszer szerint egész éven át tartó fegyelmezett, tervszerű munka.
Ám az egész éven át folyó edzés nem jelenthet állandó, megállás nélküli, erős munkát.
Mennyisége, minősége és jellege a közeli és a távolabbi feladatok és körülmények szerint változik. A humánsportok erre vonatkozóan is tudományosan alátámasztott, bő tapasztalatokkal rendelkeznek; a fogatsport szereplőinek edzéséhez is megalapozott támpontokat adnak, jó kiinduló pontként szolgálnak. Nyilván azzal az alapvető különbséggel, hogy például a négyesfogatban hét – sokszor meglehetősen eltérő tulajdonságú – élőlény  edzését kell vezetnünk.
 
Ezek alapján évi edzésrendszerünkben négy időszakot különböztetünk meg:

 átmeneti,
 alapozó,
 formába-hozó és
 formában-tartó időszak.

3.1. Az átmeneti időszak

időtartama másfél-két hónap. A munka a hajtó, a lovak korától, felkészültségétől, hiányosságaitól, egészségi állapotától és a soron lévő versenyidőszak célkitűzéseitől függ.
Célja lehet – főleg idősebb lovaknál, természetesen megfelelő mozgatás és tornáztatás mellett – a pihentetés, a szervezet kikapcsolódása. Más esetben a mozgással, illetve a versenyzéssel kapcsolatos képességek megtartása, fenntartása állhat a munka középpontjában. Legkézenfekvőbb cél – a mi hajtóink zöménél – az idomításban való jártasság fokozása; a technikai elemek aprólékos gyakorlása és gondos javítása. Lovainknál ehhez hasonlóan az alapos áthajtás, idomítás és a mozgási, valamint a stílushibák kiküszöbölése; végül egyes hajtóknál, de főleg az erre rászoruló lovaknál a gyógyítás, az orvosi kezelés ilyenkor a feladat.

Alapelv, hogy a napi munkamegterhelést az utolsó versenytől kezdve fokozatosan csökkenteni, majd az időszak második felében ugyancsak fokozatosan növelni kell. Vagyis a hajtó és a ló az előző évnél magasabb szintről indulhasson neki a következő – sokszor nagyon feszes, megterhelő – munkának.

3.2. Az alapozó időszak
 

időtartama általában két és fél, három hónap. Mint a neve is mutatja – célja a következő idényre elengedhetetlenül fontos alapok kialakítása, erősítése.

A hajtó és a ló szervezetének sokoldalú foglalkoztatása, gyakorlati idomítása; ügyesítő gyakorlatok; a tüdő- és a szívkondíció, valamint az állóképesség növelése; a testi képességek lehető legmagasabb fokú fejlesztése; a különböző szervek funkcionális képességeinek tökéletesítése áll ilyenkor az edzésmunka középpontjában. Természetesen ezen kívül nem hiányozhat a hajtások gyakorlása, a stílus további tökéletesítése, valamint az alaperőnlét fejlesztése.

A fokozatosan erősödő munkamegterhelés – és különösen, ha korai versenyekre készülünk, akkor – akár a csúcspontot is elérheti.

Az időszak vége felé nem annyira a munka mennyiségét, mint inkább minőségét kell emelni.

3.3. A formába-hozó időszak
 

időtartama másfél-két hónap. Az előző két időszakban a sokoldalúság formálásán volt a hangsúly. Ebben az edzési időszakban már a három versenyszámhoz szükséges speciális testi képességek, az erőnlét továbbfejlesztése, a technikai-szakmai felkészülés befejezése a vezérlő elv.

Tapasztalat szerzésre hasznos, ha ebben az időszakban a fogat kisebb versenyeken startol. Edzésen ugyanis sohasem tudjuk munkánk, a felkészülés állapotát, színvonalát úgy lemérni, mint versenyen.

Előtérbe kerül tehát a versenyszámokkal való fokozott foglalkozás, a hely, a körülmények és a feltételek változtatásával is.

A munka-megterhelés az időszak közepéig maximális, a második részében fokozatosan csökken. Ekkor következhetnek az ellenőrző versenyek.
 
3.4. A formában-tartó időszak
 

időtartama – a versenynaptártól függően – öt-öt és fél hónap. Célja a kialakított forma tartása és a csúcsforma kialakítása a tervezett versenyre. A küzdőszellem erősítése és győzni akarás magas fokú fejlesztése az időszak fontos felkészítő eleme.

Ebben a szakaszban célszerű a fogatokat minél többet versenyeztetni. Ám különös körültekintéssel kell kiválasztani a versenyeket – figyelemmel az évad legfontosabb versenyére szóló formaidőzítésre!

Ha lehet, ennek az időszaknak a munkája kívánja a legnagyobb szakmai és pedagógiai felkészültséget. Megterhelés az előző időszakhoz viszonyítva csökkentett. A versenyek közötti aprólékos minőségi munka során kell az előző megmérettetéseken tapasztalt hiányosságokat mérsékelni, kiküszöbölni.

Máchánszky hangsúlyozza: az egész évi edzésmunka szakaszai csak általánosságban – vagyis: céljukban, tartalmukban, jellegükben, megterhelésükben – választhatók el egymástól. Ám ezek az edzés folyamatában a lehető legszorosabb összefüggésben vannak. Egységet alkotnak.

A munka mindig az egyénre – az adott lovasra, hajtóra és a lóra – épüljön. Ha az egyéni képességek úgy kívánják, az edzés időszakai eltolódhatnak, egymásba nyúlhatnak, sajátos célokat szolgálhatnak.

Forrás:     Pegazus, 1958. IV. évf. 11-12 sz., Ernst József: Gondolatok a lovaglásról, Mezőgazda Kiadó 2001.




„A fajtánkban lappangó született tehetségnek köszönhető,
hogy annyi jó kocsisunk van.”
(Pettkó-Szandtner Tibor)

A HAJTÓSPORT KEZDETE
Prof. dr. FEHÉR Károly


A ma ismert és népszerű lovas-sportágak – a ló és az ember kapcsolata történetének tükrében – rendkívül fiatalok. Annak ellenére igaz ez a megállapítás, hogy már az ókori olimpiai játékokon is megjelent a kocsiverseny, majd a lóverseny. Az is tény, hogy a lovakkal történő labdajáték, a lovaspóló is igen ősi, keleti eredetű játék. A lovagi-torna is rendkívül népszerű a középkorban.

A mai lovassportok – ilyen előzmények után is – igen rövid múltra tekintenek vissza. 1864. április 15-én a Royal Dublin Society, az írországi Dublinban vadászlovak részére nyilvános magas- (high leap) és távolugró (wide leap) versenyt rendez. Ez volt az első nyilvános díjugrató verseny, amely egyben a modern lovassportok születésnapja is.

A hajtósport gyökerei távoli korokba nyúlnak vissza. Az i.e. 1300-as években íródott az első tréningutasítás. A leírást tartalmazó agyagtáblák 1931-ben Ankarától keletre kerültek napvilágra. Kikkuli írta le a lovak edzési módszerét. Tréninggel a lovak gyorsaságát és állóképességét kívánták növelni.

Az ókori görög, majd a római kocsiversenyekről ugyancsak sok emlék maradt ránk. A kezdeti  hazai kocsiversenyekről Mátyás király idejéből származik az első híradás.

A mai értelemben vett fogathajtó-szemlélet azonban csak a 19. században alakult ki, amely Magyarországon – a kocsi szülőhazájában – is könnyen vert gyökeret. A kezdeti cél a nagy távolság rövid idő alatti megtétele volt. Az akkor eredmények – különösen a távolságok – még ma is meghökkentőek. Széchenyi István például a hajtási eredményeiről naplójában részletesen beszámol: az 50-70 km-es távokat általában 20 km-es óraátlaggal, tehát 3 perces kilométeridővel tette meg.

A mai értelemben vett fogatversenyek az első világháborút követő években alakultak ki. Ekkor zömében az úrhajtók és a gazdák ültek bakra. A katonai színeket és egyben a színvonalat a méneskar képviselte a bábolnai, mezőhegyesi ménesi és a méntelepi fogataival. A nagy tudásbeli különbségek okán a ménesintézetek fogatait, valamint az egyéb állami fogatokat külön bírálták el.

A két világháború között kiforrott versenykövetelmény nem volt. A Magyar Lovassport Szövetség 1926-ban, majd 1937-ben kiadta ugyan versenyekre vonatkozó szabályzatait, ám ezek inkább az alapelveket szögezték le. A fő cél a minél nagyobb számú tenyészló kipróbálása volt.

A fogatverseny-kezdeményezések biztatóak voltak. Ám hamarosan kiderült, hogy a helyes befogás, a fogatok stílusa terén nagyfokú a tájékozatlanság. A magyar hajtásnak Széchenyi Dénes „Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből” című munkáján kívül semmilyen írott szabálya, szakirodalma nem volt.

E hiány késztette Pettkó-Szandtner Tibort, hogy a Szent György című lapban a magyar fogatolásról szóló cikksorozatában, majd az 1931-ben megjelent „A magyar kocsizás” című könyvében foglalja össze a fogathajtás művészetének tudnivalóit. E könyv – bár a szerző a kortársaitól kapott ellenvéleményt is – egyedülálló, úttörő jellegű, forrásmunka értékű kincse a magyar lovas szakirodalomnak.
A cikkeknek és a könyvnek köszönhetően a fogatok kiállítása aztán mind stílusosabb és szebb lett.

A magyar fogatkultúra kialakulására különösen az évente Budapesten rendezett Országos Mezőgazdasági Kiállítások fogatbemutatói és versenyei hatottak buzdítóan.
Később „ledózerolták” a bemutató- és lovaspályát. Lassan-lassan elsorvad ez az egykoron népünnepély-számba menő óriási, tapasztalatcsere helyszínnek számító, kiváló hangulatú kiállítás. Nagy kár érte! Azóta sem sikerült pótolni. A lovassportoknak, a fogathajtásnak ma nincs egy ehhez hasonló „Szentélye”.


…A HAJTÓSPORT FOLYTATÁSA: magyarok a fogatvilág csúcsán


A fellendülő fogatsport élvonalába a gyöngyösi, a jászberényi méntelepek és a mezőhegyesi, a szilvásváradi ménesek hajtói kerültek. A második világháború után a legnagyobb versenyen Aachenben először 1960-ban indultak magyar fogatok. A bemutatkozás nagy sikert hozott.
A hamburgi Fogat-derbyt a magyar hajtók közül elsőként 1967-ben Kádár László, majd 1968-ban Abonyi Imre nyerte.

Az egyre több nemzetközi hajtóverseny arra sarkallta a Nemzetközi Lovas Szövetséget, hogy a négyesfogathajtást hivatalos versenyágként fogadja el, és készítse el az egységes szabályzatát.
Az első hivatalos nemzetközi versenyt Luzernben rendezték – Abonyi Imre győzelmével.

Magyar Eb-sikerek

Az első Európa bajnokságot 1971-ben – az I. Vadászati Világkiállítás keretében – a Mezőgazdasági kiállítás területén, Budapesten rendeztük. Hatalmas magyar sikerrel: az első három helyre a mieink hajtottak.

A sportág első egyéni Európa-bajnoka Abonyi Imre. A győztes magyar csapat: Abonyi, Fülöp, Sándor, Papp József.

A hat Európa-bajnokságon csupán egyszer fordult elő, hogy nem a magyarok nyerték az egyéni és a csapataranyérmet.

Bárdos György háromszor (Donaueschingen 1977, Haras du Pin 1979, Zug 1981) nyert egyéni Eb-aranyérmet.

Abonyi Imre kétszer (Budapest 1971, Sopot 1975) volt Eb első.

A magyar csapat ötször nyert Európa-bajnokságot.

A Fülöp herceg vezette Nemzetközi Lovas Szövetség a Budapesten rendezett első EB évében (1971) – lényegében a military versenyek szabályai nyomán – kiadta új szabályzatát. A gyorsabb hajtást büntetőpontokkal sújtották. Az új feltételek nem nekünk, sokkal inkább az angol és a svájci fogatoknak kedveztek.
Ilyen szabálykörnyezetben folytatódtak a nemzetközi versenyek, az Európa Bajnokságok és kezdődött meg számunkra a világbajnokságok sora.


Négyesfogat – világbajnokságok

Az első világbajnoki aranyérmünket – a nagy magyar sikersorozat nyitányaként – Fülöp Sándor szerezte (1974. Freuenfeld).

1976, Apeldoorn: egyéni - (Abonyi Imre) és a csapatarany (Abonyi, Bárdos György, Fülöp)

1978, Kecskemét egyéni - (Bárdos) és csapatarany (Bárdos, Fülöp, Papp)

1980-ban Windsorban Bárdos a világbajnok, ám a csapatarany nem a miénk.

1984, Szilvásvárad, bizonyára felülmúlhatatlan nagy hazai sikerrel. Az első öt helyen magyar hajtó. Egyéni - (Juhász László) és csapatarany (Juhász, Bárdos, Fülöp), 4. Bozsik József, 5. Sipos Lajos. Közel félszáz ponttal megelőztük a svájci csapatot.

Egy lényeges magyar tenyésztői siker a szépemlékű szilvásváradi Vb-ről: a világbajnokságon szereplő 185 külföldi ló közül 27 magyar származású volt...!

Azután? Azután pontosan 20 szűk esztendő következett. (Ám ne feledjük, hogy ezalatt is hét Vb-érmet szereztek a magyar hajtók. De hát mifelénk fogatosoknál az arany az igazi.) Mígnem…
A hosszantartó aszály után a 2004. évi kecskeméti világbajnokság végre meghozta az aranyesőt: egyéni (Lázár Zoltán) és csapatarany (Lázár, Kecskeméti László, Dobrovitz József).

Összegezve: négy egyéni- és három csapataranyéremmel 1974-84 négyesfogathajtásunk aranykora. Húsz év múlva jöttek az újabb aranyak. 2008-ban, a hollandiai világbajnokságon bronzérmes a magyar csapat.

A külföldi négyesfogathajtó világbajnokok

A külföldi négyesfogathajtó világbajnokok élén a két holland:
a négyszeres Vb-győztes Tjeerd Velstrát a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) Fogathajtó Szakág elnökét (2 egyéni és 2 csapat Vb-aranyérem) és
a tízszeres világbajnok Yjsbrand Chardon (4 + 6) áll. A holland 11-szer! győzött a – Vb után – világ legnagyobb fogatversenyén Aachenben. Ma kétségkívül Ő a négyesfogathajtó „Király”.

A svéd Tomas Eriksson 4-szer (2+2),
a német Michael Freund ugyancsak 4-szer (1 + 3),
a belga Félix-Marié Beasseur 3-szor (2+1) volt egyéni, illetve csapatvilágbajnok.

Feltétlenül ide kívánkozik, hogy a magyar fogathajtók nagy tisztelője és barátja Prince Philip, Fülöp Herceg a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke 1980-ban Windsorban csapat-világbajnoki aranyérmet nyert.

A nagy öregek közül Fülöp Herceg csapattársa, az elnyűhetetlen nagyon szimpatikus George Bowman kétszer (1974 és 1980), és az ugyancsak angol John Miller szintén kétszer (1972 és 1980) volt csapat világbajnok. Bowman – a nemzetközi fogathajtósport kiemelkedő személyisége – túl a „hetedik X-en” nem hogy indult, hanem kiválóan szerepelt a 2008. évi hollandiai világbajnokságon.



Színre lépnek a kettesfogatok

A reprezentatívabb négyesfogatok mellett a kettesfogatversenyek jó ideig háttérbe szorultak. Versenyeiket ekkor csak szűkebb keretek között rendezték.

A kettesfogathajtásnak hosszú évekig nem is volt bajnoki rendszere.

A kisebb költséget igénylő, így nagyobb versenyzői gárdát starthoz állító kettesfogatversenyek hivatalos – a FEI által jóváhagyott – szabályok szerinti bajnoki kiírása sokáig váratott magára.

Végülis a kettesfogatok részére rendezett belföldi és nemzetközi versenyeket a négyesfogatoknál bevált számokból állították össze, és ezt fogadták el a hivatalos versenyeken is.

A kettesfogatok részére – a magyarok visszatérően jelentős sikerével – 1979-től rendszeresen rendezik – az akár Európa-bajnokságnak is nevezhető –  Duna-Alpesi Kupát.

Az első kettesfogathajtó nemzetközi „előbajnokság” az 1983-ban és 1984-ben Olaszországban rendezett Lancia Kupa volt.

Az első kettesfogathajtó világbajnokság helyszíne Sandringham.

1987, Riesenbeck: az első nagy magyar siker: Kecskeméti László világbajnok

1989, Balatonfenyves: csapatvilágbajnoki győzelem (Fehér Mihály, Lázár Vilmos, Szegedi Gábor)

1997, Riesenbeck: világbajnok Lázár Zoltán

1999, Kecskemét: csúcson a mieink; egyéni (Lázár Vilmos) és csapatarany (Lázár Vilmos, Hegedűs Imre, Lázár Zoltán)

2001. Riesenbech: világbajnok Lázár Vilmos, csapatarany (Lázár V., Nyúl Zoltán, Lázár Z.)

2003. Yardy: csapatarany (Nyúl Z., Lázár V., Lázár Z.)

2007. Warka: világbajnok Lázár Zoltán

Kettesfogathajtásban három világbajnokságot rendeztünk – eddig: Balatonfenyves 1989, Kecskemét 1999. és 2009.

Hajtóink és versenyszervezőink elismerését jelzi, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) felkérésére 2009-ben Magyarország ismét kettesfogathajtó világbajnokságot rendez! A színhely ismét Kecskemét.
Nagy sportdiplomáciai siker ez.

Fogathajtó zsenik

A sikeres magyar hajtósport – imént vázlatosan említett – világraszóló eredményei a folyamatosságra, a nagy elődök tudására, tapasztalataira épülnek.

A könnyű szügyhámra és a könnyű kocsira épülő magyar fogatolási módot mintegy háromnegyed századdal ezelőtt Pettkó-Szandtner Tibor ismertette meg (és el) a világgal.

Fogathajtóink a hatvanas évek elején jelentek meg először a nemzetközi versenyeken. Ekkor bontakozott ki a rangos versenyeket nyerő gyöngyösi Kádár László őstehetsége. Mestere volt a lónak, a szerszámozásnak. Visszafogottan, csendesen, egyenletes tempóban, elegánsan hajtott. Mesélik, hogy egyszer fogadásból harminc métert tolatott négyesfogattal, egy nyomon! Aki látott már fogatversenyt, az tudja, hogy mit jelent ez!

Kádár Lászlót Abonyi Imre, a másik hajtózseni követte. Ő más egyéniségű, más stílusú hajtó volt. Erős alkata, mély hangja révén nagy lendülettel, látványosan hajtott. Tökéletesen uralta a négy lovat. Sok bravúrját emlegetik. Nagy szerencse, hogy ők ketten összetalálkoztak a lóval.

Stílusukat, a szárkezelés művészetét Kádár Lászlótól tanuló, tizenkét Európa- illetve világbajnokságot nyerő – ezzel Guinness rekorder – Bárdos György, a maiak közül pedig a hatszoros világbajnokunk, Lázár Zoltán ötvözte. A világon egyedül neki sikerült négy kettesfogathajtó világbajnoki cím után a négyesfogathajtók között is egyéni- valamint csapat-világbajnoki címet nyerni.

Már évek óta a nagy elődök, a zsenik közé érkezett a fogatvilág kiemelkedő személyisége, hétszeres kettesfogathajtó világbajnokunk, Lázár Vilmos. A kettesek között mindenki által elismerve ő a „Hajtókirály” (bár kiválóságunk nagyon nem szereti, ha ezzel a „címmel” ruházzák fel).

A ma is hajtó világbajnokunk a négyesek között Juhász László (egyéni- és csapatvilágbajnok), valamint Dobrovitz József (csapatvilágbajnok).

A kettesfogathajtók között Nyúl Zoltán kétszeres csapatvilágbajnoki cím és egyéni bronzérmes, Hódi Károly pedig három ezüst és egy bronzérem tulajdonosa.

Kecskeméti László első egyéni kettesfogathajtó világbajnokunk pedig a négyesek között csapatvilágbajnok.



Forrás:     Ernst József – Fehér Dezső – Ócsag Imre: Magyar Lovaskönyv, Natura-Corvina
        Várady Jenő: Aranyúton, De-Pé, 1999.
        Hecker Walter. – Karádi Ilona: Lovas Nemzet, Helikon Kiadó, 2004.
        Fehér Károly: Tények, számok, adatok a fogathajtó világbajnokságról.






FOGATTÖRTÉNELEM
Írta: Prof. dr. FEHÉR Károly
 

„Eleink gyalog nem is tudtak járni,
szépapáink pedig a királyt is lóháton választották,
és lóháton tartották az országnak gyűlését.”
/Nagyváthy János/

A kezdet kezdete: amikor törvény védte a magyar lovat!

A ló szeretete, hasznosítása és tenyésztése minden bizonnyal egyidős a civilizált emberiség történetével.

Az első háziállat kétséget kizáróan a kutya, amely vadásztársa lesz az embernek. Ennek időpontját a tudósok a Kr. e. 12000. évre teszik. Ezt követi a juh (Kr. e. 9000), a kecske (Kr. e. 8000), majd a szarvasmarha és a sertés háziasítása Kr. e. 7000 körül. Mindez forradalmian új életlehetőséget, magasabb életszínvonalat, nagyobb biztonságot nyújt az embernek.

A ló háziasítása csak a háziasítás második hullámában, a Kr. e. 4. évezredben bizonyítható. Ezzel ismét hatalmas lépést tesz az ember előre. Nem az élelmezés biztonságában hoz újat a ló. Sokkal inkább abban, hogy a küllős kerék feltalálásával az eddig igázott szarvasmarha helyére a ló befogásával óriásivá nőnek a megtehető távolságok. A napi 50-60 km helyett 120-150 km-re is eljuthatott az ember. Ezzel indul meg a szárazföld benépesítése. A lovas harci kocsi pedig a kor félelmetes, legyőzhetetlen eszközévé válik.

„Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló” – vallotta Georges-Louis Lleclerc de Buffon (1707-1788). Reméljük, hogy a francia természetkutató vélekedésének igazsága a fogathajtás csodáinak bemutatásával is igazolódik.

A honfoglaló magyarok lovát Hankó Béla professzor (1886-1959) igen szemléletesen mutatta be: „Kis és száraz fejű, tüzes szemű, száraz csánkú, acélos inú, átlagosan csupán 140 cm marmagasságú állatok voltak”. Azt is hozzá teszi, hogy „…istállót soha sem láttak, a hideget, a meleget igen jól tűrték.”

A honfoglalás kori magyar ló legfőbb értéke, hogy a környező népek lovainál gyorsabb, keményebb, kitartóbb volt. Átlagos napi teljesítménye 50 km-re becsülhető, de a felderítő és biztosító egységek napi 120-150 km-t is megtettek.

A ló felbecsülhetetlenül fontos harci és egyedüli közlekedési eszköz volt. Ennek megfeleően az egész országban magas szintű lótenyésztés folyt.

A magyar lovat már a honfoglalás korában is fogatolták. A legeltető, nomád korban az asszonyok egy része, a kisgyermekek és az aggok szekéren követték a nemzetségek mozgását, nyomukban a ménesek, a nyájak és a kutyák haladtak.

Az ősi magyar lovat a 12. Században nagyobb mérvű idegen fajtabeütés nélkül tenyésztették; kiváló tulajdonságait Európa-szerte elismerték. A 10. század orosz krónikái már jelzik, hogy Magyarországról sok lovat vásároltak.


Taksony fejedelem (931-972) a lókivitelt vámokkal szabályozta. I. (Szent) László II. törvénykönyve (1077-ben), majd Könyves Kálmán törvénykönyve (1100 körül) pedig szigorú lókiviteli tilalmat rendelt el!

Hogy valóban csupán a külföldiekkel szemben védték a lovat – ezt az igen fontos harci és közlekedési eszközt – mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy országon belüli forgalmát, adás-vételét semmi sem korlátozta. Mint a legbecsesebb értéket végrendeletben hagyatkozták, ajándékozták, a ló eltulajdonítását – ha úgy tetszik – a lólopást pedig szigorú törvények büntették.

Aligha túlzás azt állítani, hogy az ősi időkben minden – vagy legalább is sok minden – a lovak körül forgott.

Íme:
„…lovakon szoktak járni, gondolkodni, álldogálni és beszélgetni”
(Regino apát)

A magyar fogatolási- és hajtási mód kialakulása


A 16. századtól kezdve egyre jobban terjedt, mind többen vették igénybe a viszonylag kényelmes és gyors kocsit.
Az áruszállító szekeresek nyeregből-hajtásával szemben a kocsiba fogott lovakat már rendszerint saroglyából vagy bakról hajtották.
A nyeregből-hajtás – kivéve a négyes és hatos fogatolású udvari, főpapi és főúri díszhintókat, valamint a postafogatokat – megmaradt népi hajtásmódnak. Ez a fogatolás legtovább – a két világháború közötti időszakig – Debrecen környékén maradt fenn.
A két hajtásmód előnyeit és hátrányait a 19. század hajtói sokáig vitatták. Széchenyi Dénes személyes tapasztalatai szerint a nyeregből való hajtással a hajtó-kiképzésben és a hajtásban jobb eredményeket lehet elérni.

Egy régi mondás szerint az egy ló csak fél lovat, két ló egy lovat, három ló két lovat, négy ló négy lovat, míg öt ló szintén csak négy lovat jelent a fogatban.

Mindig a négyes fogatolási mód volt a legkedveltebb.


„A lovak száma rangot ábrázolt nem vagyont.”
(Mikszáth Kálmán)

A négy-hat lovas fogat irányítása különös erőt és gyakorlatot igényelt. A jól összeválogatott fogatban – a gyakorlati tapasztalatok szerint – a nyerges volt a legerősebb, a gyeplős a legtanulékonyabb és nem túlságosan erős szájú, könnyen forduló ló. A jó nyergestől és a gyeplőstől nem egykönnyen vált meg a gazda.

Ezeket a fogatokat csak a felnőtt és jó erőben levő kocsis, ún. nagykocsis tudta kézben tartani. Segítségül mellé állították a kiskocsist, aki elsősorban a lovak gondozásánál, befogásánál és a rakodásnál segített.



A szártartás

A magyar szártartás különbözik az angoltól. Széchenyi Dénes részben meg is találta ennek magyarázatát. A magyar hajtó alacsonyan ül a kocsin, szinte egyvonalban a lovak hátával. Így a tenyér alsó részén, a kisujj alatt kifutó szár kedvezően töri meg az erő vonalát ugyanúgy, mint a magas bakon ülő angol hajtónak a mutató- és a hüvelykujj között kifutó szára.

A magyar szártartásnak van azonban még egy másik oka is, amely ugyancsak az erővonal kedvező megtöréséből adódik: a magyar hajtó ugyanúgy tartja a szárat, mint a lovas, akinek a keze szintén majd egyvonalban van a ló szájával.

A hagyományos magyar hajtóstílus éppen azokon a vidékeken alakult ki, ahol a lóval foglalkozó emberek lovagolnak is. Úgy tartják a hajtószárat, mintha lovon ülnének. A lovagolni nem tudó és képzetlen hajtók emiatt gyakran helytelen tartást vesznek fel. Ha azonban a szárakat rendezni, vagy valamiért rövidíteni kell, ösztönösen a helyes tartásra váltanak.
A prímás és a zongorista
A nemzetközi versenyek tapasztalatai, a hajtóstílusok alapján az angol és a magyar hajtót egy hasonlattal jellemezték.

Az angol hajtó olyan, mint egy tehetséges zongorista. Az előre, precízen megírt „kotta szerint” hajtja vége versenyfeladatait. A magyar hajtót a virtuóz prímáshoz hasonlították. Ő az adott – sokszor váratlan – pillanatokban képes akár rögtönözni is. Bravúros megoldásokkal mindig megtalálja a megfelelő „hangot”.

Az összehasonlítás napjainkra már kissé talán idejét múlta. A mai kiélezett versenyeken nem szabad csupán prímás módjára rögtönözni.

A világ élvonalában járó hajtóinkra a virtuozitás, a bravúr változatlanul jellemző. Ám ma már a fogatsport is tudatos, szakszerű, következetes idomító munkára épül. Nem elég a zseniális készség, a magyaros bravúr, a félelmet nem ismerő bátorság. A tehetséget a fogatsportban is a szakszerűen, gondosan felépített, szervezett munkára alapozzák.

Az összhang kialakítása a lovassportok közül a négyesfogathajtóknál a legnehezebb. Itt hét élőlény – a hajtó, a két segédhajtó és a négy ló – munkáját, rezdüléseit kell összehangolni. Ha közülük csak egyiküknek van rossz napja, - akkor …

Kocsi és Kocs

A ló és a kocsi a magyar ember lelkében ősidőktől összecsengő szépemlékű fogalom.
A „kocsi” a Komárom-Esztergom megyei Kocs községről kapta a nevét.

Mátyás király (1458-1490) idejében Kocs községben – a Budát Béccsel összekötő út mentén – élt ügyes mesteremberek készítették az Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendő elmés és kitűnő „kocsi szekeret”, amelynek legnagyobb előnye a sebessége.

A kocsi magyar eredetére utaló elnevezés a legtöbb nyelvben megtalálható. A német Kutsche, az angol coach, a francia coche, az olasz cocci, a spanyol koche egyaránt egy magyar község – Kocs – nevét idézi.

A kocsihoz tartozó esemény, hogy a Bécs-Buda között közlekedő első kocsipostát Mátyás király indította útjára.

Forrás:     Magyar Lovaskönyv, Szerk.: Ernst József – Fehér Dezső – Ócsag Imre, Natura-Corvina 1988.: Hecker Walter – Karádi Ilona: Lovas Nemzet, Helikon Kiadó, 2004.

 

HAJDAN VOLT HÍRES „LÓÉRTŐ” LOVASEMBEREK

(Válogatás)


A lóhoz való szenvedélyes kötődés – egykoron is – számos egészen kiváló képességű lovasembert, kiemelkedő hajtót adott a lovassportnak a Wesselényiek, a Jankovichok, a Dőryek köréből, vagy a Kallós Pisták, a Cser Sándorok, a Pere Marcik, a Kupecz Mihályok – és még messze nincs vége a sornak – csapatából.

Nevezetes hajtó volt – a lovasnak is kivételes tehetségű, képzett – idős báró Wesselényi Miklós, az árvizi hajós édesapja.
Híres hajtó Jankovich Elemér, a terezováci lipicai ménes gazdája.

Gróf Széchenyi István adományával az Országos Széchenyi Könyvtárat, a Nemzeti Múzeumot alapítja. A „legnagyobb magyar”, kiváló lovas. Elsősorban Angliából vásárolt remek lovak tulajdonosa.
Megírja és kiadja a lóversenyzés szabályait. 1828-ban jelenteti meg – a ma is egy sor érvényes tanulsággal szolgáló – „Lovakrul” c. könyvét.
E remekműben lótenyésztésünkre ma is érvényes igazságok sorát írja. Például:
„Ma már senki sem akar vesztes lenni semmivel sem, de még a lótenyésztésben sem.” Vagy: „Én a’ nyereséget teszem ki ingerül és jutalmul a’ lótenyésztők iparkodásának” – írja sok egyéb között a lovasok „Bibliájának” számító híres könyvében.

Báró ifj. Wesselényi Miklós 1820 nyarán Debrecenben ismerkedik meg gróf Széchenyi Istvánnal. Mély barátság szövődik kettejük között.
Érdeklődése azonnal a lovak felé fordul. Mindent alaposan meg akar ismerni. Így is történik.
Megírja „A régi híres ménesek” c. könyvét. Nem minden tanulság nélkül való/!/, ahogy nem kíméli korának szájhőseit.
A lótenyésztéshez kiválóan értő, a lovaglásban, a hajtásban, a lovak használatában is a legjobbak közé tartozó férfiú rendkívül igényes volt a minőségi tenyésztéssel szemben.

Gróf Széchenyi Dénes a „legnagyobb magyar” bátyjának, gróf Széchenyi Lajosnak a fia. Egészen kivételes érzékű, képességű lovas és hajtó volt.
1871-ben jelenik meg Pesten magyar nyelven az „Adalékok a lovaglás tanításához” című, akkor korszakalkotó felfedezéseket hozó könyve. 1872-ben ugyanezt a művet német nyelven Bécsben is kinyomtatták.
Könyvében írt két újdonságával – talán – egy kicsit meghökkenti a lovasvilágot. Az egyik, hogy a lovagolni kezdő ifjak a futószáron körben mozgó lovon labdát dobáljanak. Ezzel gyorsan, lazán tanulnak meg egyensúlyban ülni a lovon. A másik, hogy az akadály felett nem hátra kell hajolni – ahogy azt addig oktatták – hanem előre.
A javaslatára megalakított Társaság rendezi a világ első nyilvános díjlovagló versenyt (Preisreiten), mely esemény a modern lovassport indulásának egyik mérföldköve.

A szakirodalom „Mesterhármasként” jellemzi a következő híres lovasembereket.
A tudományos lótenyésztés korszakát elveivel megalapozó, a magyar állami ménesek legkiválóbb lovait jó érzékkel és szakértelemmel kiválogató tenyésztő Csekonics József.
A kiegyezés után a magyar lótenyésztés fejlődését megalapozó Leveldi Kozma Ferenc.
Harmadikként – az összeállításunkban többször idézett – Pettkó-Szandtner Tibort kell említeni. Ő nemzetközi eredményeivel és 1931-ben kiadott „A Magyar Kocsizás” című könyvével átmentette a magyar kocsizás hagyományait és megalapozta korunk fogatsikereit. Bábolnai ménesparancsnokként formálta és világhírűvé emelte az arab állományt.


Gróf Sándor Móric, az ördöglovas kiváló érzékű lovas és hajtó. Gróf Széchenyi Istvánt támogatta a lóversenyzés ügyének meghonosításában. A lehetetlen határát súroló lovas bravúrjairól lett híres. Lépcsőn lovagolt le és fel. Lépcsőn hajtotta le négyesét a budai Várból. Átkelt lóval és négyesével az életveszélyesen zajló Dunán. Erkélyről ugratott le.


Forrás:     Hecker W. – Karádi I.: Lovas Nemzet, Helikon Kiadó, 2004.


 

Ami a lovasműveltséghez tartozik

IDŐKERÉK


i.e. 4000 körüli a vadló háziasítása.
i.e. 1600 körüli lovas harckocsi már tökéletesen kiforrott harci eszköz.
i.e. 1500 körüli lovat – hátasállatként – már kiterjedtebben használják.
i.e. 776-ban jegyzik föl először az olimpiai győztes nevét. Ez az olimpiászok kezdetének időpontja.
i.e. 750-371-ben Spárta görög városállamban a lovas harcikocsiból sporttá alakult kocsiversenyek rendkívül népszerűek.
i.e.700-tól a lótenyésztési kultúrával rendelkező szkíták megtelepednek a Kárpát-medencében. Lovaik a spártai kocsiversenyek legjobbjai.
i.e. 680: a XXV. olimpiai játékokon megjelenik a négyesfogatok kocsiversenye.
i.e. 648: a XXXIII. olimpiai játékokon rendeznek először lóversenyt.
i.e. 430-354. Xenophon Athénből származó görög író műveiben leírja a lovak idomításának alapelemeit.
i.e. 365. Ekkor jelenik meg Xenophon: Peri Hippikesz (A lovaglás művészetéről) című, az idomítás mai napig érvényes alapelveit rögzítő műve.
i.e. 300 körül feltehetően első alkalommal ábrázolják a kengyelt.
i.sz. 180. Rómában elkészül Marcus Aurelius lovasszobra.
434-453. Attila, a hunok királya az Uráltól a Rajnáig terjedő birodalmat hoz létre; központja a Kárpát-medence; védelmét és hódításait lovas hadseregre alapozza.
896. A magyarok megtelepednek a Kárpát-medencében.
997-1038. Szent István uralkodása, a magyar állam megalapítása.
1373. Kolozsvári Márton és György meglakotják – a magyar ló hiteles ábrázolásának tekinthető – a sárkányölő Szent György lovasszobrát.
1377. Ebben az évben írják le hitelesen Angliában a lóversenyt.
1458-1490. Mátyás király Bécs és Budapest között gyorskocsi-postavonalat épít ki. A könnyű, magyar kocsi terjed Európában.
1525. május 1-én II. Lajos magyar király a kelenföldi mezőn lóversenyt rendez.
1532. Frederico Griso Nápolyban lovas akadémiát alapít.
1552. Megjelenik Frederico Griso „Ordini di Cavalcare” (Lovaglási rendtartás) című műve.
1580. Károly főherceg Trieszt mellet a Karszt hegységben, Lipizzán spanyol lovakkal ménest alapít.
1689. Byerley Turk az angol telivérek egyik ősapja Angliába érkezik.
1727. Megjelenik az első versenynaptár.
1735. II. György angol király, Hannover választófejedelme, 13 holsteini ménnel megalapítja a Cellei méntelepet.
1735. Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei alapján elkészült a Bécsi Spanyoliskola mai épülete.
1750. New-market-ben megalakul az angol Jockey Club.
1764. Megszületik az angol telivértenyésztés egyik legnagyobb alakja Eclipse.
1780. Epsomban május 4-én lefutják az első Derbyt.
1789. Mezőhegyes fiókintézeteként megalakula a Bábolnai ménes.
1798. Megalapítják a Piber-i ménest.
1816. Gróf Széchenyi István megvásárolja az első telivéreket Angliában.
1816. Bábolnán császári rendeletre csak keleti arab mének fedeznek.
1816. Nonius Senior Mezőhegyesre kerül.
1816. Fechtig báró Triesztben megvásárolja Gidran Seniort, amely Bábolnán törzsmén lesz.
1827. Gróf Széchenyi István kedeményezésére az üllői mezőn június 6-án megrendezik az első pesti lóversenyt.
1828. Megjelenik gróf Széchenyi István „Lovakrul” című könyve.
1829. Megjelenik báró Wesselényi Miklós „A régi híres ménesek egyike megszűnésének okaíról” című műve.
1832. Gróf Nádasdy Tamás szerkesztésében megjelenik az első magyar telivér Méneskönyv.
1836. Eduard v. Herbert őrnagy vezetésével elindul az első bábolnai expedíció Szíriába arab mének vásárlására. Ekkor jön Shagya eredeti arab mén Bábolnára.
1842. Megalakul a Pesti Lovaregylet.
1853. Az elkobzott Batthyány-birtokon megalakul a Kisbéri ménes.
1857. Bérczy Károly szerkesztésében megjelenik az első magyar lovas szaklap Lapok a Lovászat és Vadászat köréből. Később Vadász- és Versenylap címmel.
1868. Bécsben lefutják az első Osztrák Derbyt.
1869. Hamburgban futják az első Német Derbyt.
1869. A kiegyezést követően a magyar kormány veszi át a korábbi K. u. K. ménesek irányítását.
1873. Gróf Széchenyi Dénes javaslatára Pozsonyban megrendezik az első nyilvános díjlovaglóversenyt. A modern lovassport születésének egyik pillanata ez.
1874. Tápiószentmártonban megszületik a „magyar csoda”, Kincsem, az 54 versenyben veretlen versenyló.
1875. Fogarason a Mezőhegyesről elszállított lipicai lovakkal ménes alakul.
1876. Kisbér, Buccaneer fia megnyeri az Epsom Derbyt.
1880. Megnyílik a városligeti Új Lóversenytér (a mai Népstadion helyén).
1882. Pest és Buda egyesül, így a Pesti Lovaregylet neve Magyar Lovaregylet lesz.
1885. Elkészül Carl Benz első benzinmotoros gépkocsija, amely később a lóhasználat csökkenéséhez vezet.
1890. A Magyar Lovaregylet megveszi Alag-pusztát, és korszerű idomítótelepet épít ki.
1902. Federico Caprilli az általa kialakított új üléssel Torinóban Meloppo nevű lován 208 cm-es ugrásával először ugrat 2 m-nél magasabb akadályt.
1912. Stockholmban megrendezik az első újkori lovas olimpiai játékokat.
1921. Megalakul a Nemzetközi Lovas Szövetség, a F.E.I.
1922. Létrejön a Magyar Királyi Lovagló- és Hajtótanárképző Iskola.
1924. Megalakul a Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége, és ugyanebben az évben csatlakozik a Nemzetközi Lovas Szövetséghez.
1936. A berlini olimpián Platthy József díjugratásban elért III. helyével a magyar lovasok első és egyetlen olimpiai érmét nyeri.
1947. Bergstettenből hazaérkezik állami méneseink és méntelepeink állományának egy része.
1958. A háború utáni legnagyobb lólétszám: 747000 lóval tetőzik az ország lóállománya. Ezután fokozatosan csökken.
1971. Fogathajtásban először rendeznek Európa-bajnokságot. A rendező Magyarország. Egyéni győztes Abonyi Imre. Csapat Európa-bajnok Magyarország (Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József).
1972. Münster: megrendezik az I. Négyesfogathajtó Világbajnokságot. A győztes Auguste Dubey (Svájc). Abonyi Imre 4-ik.
1974. Freuenfeld: A II. Négyesfogathajtó Világbajnokságon megszületik az első nagy magyar siker: világbajnok Fülöp Sándor. A magyar csapat 5-ik.
1978. Kecskemét: az első Négyesfogathajtó Világbajnokságot rendezzük Magyarországon. Világbajnok Bárdos György és a magyar csapat (Bárdos, Fülöp, Papp József). Az első hat között öt magyar hajtó.
1984. Szilvásvárad: VII. Négyesfogathajtó Világbajnokság. Világbajnok Juhász László és a magyar csapat (Juhász, Bárdos, Fülöp). Az első öt helyen magyar hajtó.
1985. Sandrigham: megrendezik az I. Kettesfogathajtó Világbajnokságot. Világbajnok Ekkert Meinecke (NSZK) és a svájci csapat.
1987. Riesenbeck: II. Kettesfogathajtó Világbajnokság. Első kettesfogathajtó világbajnokunk Kecskeméti László. Csapatvilágbajnok NSZK. Magyarország csapata a 2-ik.
1989. Balatonfenyves: III. Kettesfogathajtó Világbajnokság. Ebben a szakágban első csapat Vb aranyérmünket nyerjük (Fehér Mihály, Lázár Vilmos, Szegedi Gábor).
1999. Kecskemét: Lázár Vilmos első egyéni kettesfogathajtó világbajnoki érmét nyeri.
2004. Kecskemét: XVII. Négyesfogathajtó Világbajnokság. Egyéni győztes Lázár Zoltán és világbajnok a magyar csapat (Lázár Zoltán, Kecskeméti László, Dobrovitz József).
2007. Lázár Vilmos Warkaban a világon egyedülállóan hetedik Vb-aranyérmét nyeri.
2007. A Papp László Budapest Sportarénában az első Lovas Világkupát rendeztük.
2008. II. magyarországi Lovas Világkupa
2008, III. magyarországi Lovas Világkupa
2009. XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság, Kecskemét  


 

 

Egy kis történelem...

 

Egyes fogathajtó világbajnokságok történetéből...

- Egyéni világbajnoki címen négy nemzet osztozott - finn, francia, svéd, angol - csapatban a svédek három Vb-n állhattak a dobogó tetején, mig az angolok egy csapat győzelmet mondhatnak magukénak.
 

- A magyarok 2004-es Vb kivételével a többin ott voltak - legeredményesebben 2002-es Vb-n szerepeltünk - egyéniben Benkő Sándor a 18., lett, mig csapatban 12., helyen zárt a - Benkő Sándor, Hódi Károly, Szilágyi Zsolt - alkotta magyar csapat.
 

- Egyes VB-n eddig nyolc hajtónk állt rajthoz - Dr Fehér András 1998, Szabó Erika 1998, Hódi Károly 1998, 20002, Benkő Sándor 2002, Szilágyi Zsolt 2002, Farkas József 2006, Jámbor Vilmos 2006, Rondzik Gábor 2006.

I. Egyes fogathajtó világbajnokság

1998 Ebs (AUT)
(28 nemzet .82 induló), 19 csapat

magyar indulók: Dr Fehér András, Hódi Károly, Szabó Erika

egyéniben

1. Mikkonen, Arja (FIN) 122,2 p.
2.Quarnström, Cecilia (SWE) 123,1 p.
3. Pirhofer, Rudolf (AUT) 124,8 p.

magyarok eredményei
...
31. Szabó Erika, - .
...
47. Dr Fehér András, - .
...
54. Hódi Károly, - .

csapatban

1.SWE
2.USA
3.NED
...
16. MAGYARORSZÁG (HUN )
     (SZABÓ ERIKA, DR FEHÉR ANDRÁS, HÓDI KÁROLY)
 

2000 Gladston (USA) - elmaradt



II. Egyes fogathajtó világbajnokság

2002. Conty (FRA)
 (18 nemzet  54 induló), 16 csapat

magyar indulók: Benkő Sándor, Hódi Károly, Szilágyi Zsolt

egyéniben
 
1.Chouzenoux, Stephane (FRA) 123,29 p.
2.Kahrle, Marie (SWE) 125,17 p.
3.Merriam, Fred (USA) 125,33 p.


magyarok eredményei
…
18. Benkő Sándor, - 143,26 p.
…
28. Hódi Károly, - 151,61 p.
…
37. Szilágyi Zsolt, - 163,84 p.

csapatban

1. SWE - 253,40 p.
2. FIN - 263,95 p.
3. AUT - 268,21 p.
..
12. HUN, - 292,90 p.
      (BENKŐ SÁNDOR, HÓDI KÁROLY, SZILÁGYI ZSOLT)
 

III. Egyes fogathajtó világbajnokság

2004. .Astorp (SWE).  
(20 nemzet, 67 induló) 17 csapat

nem volt magyar induló


egyéniben

1. Kahrle, Marie (SWE) - 123,22 p.
2. Van den Broek, Jan (NED) - 124,08 p.
3. Simonsen, Ben (FIN) - 124,43 p.

csapatban

1. SWE - 238,5 p.
2. FIN - 244,7 p.
3. POL - 253,5 p.


IV. Egyes fogathajtó világbajnokság

2006. Pratoni del Vivar (ITA)
(21..nemzet, 74 induló), 19 csapat

magyar induló: Farkas József, Jámbor Vilmos, Rondzik Gábor

egyéniben
 
1. Sidwe, Paul (GBR) - 128,47 p.
2. Quarnström, Cecilia (SWE) - 128, 69 p.
3. Lauterbrach, Dieter (GER) - 129,28 p.

magyarok eredményei

..
59. Farkas József, - 193,52 p. ( Csak egyéniben indult)
..-. Jámbor Vilmos, --
..-. Rondzik Gábor, --

csapatban

1. GBR - 248,76 p.
2. SWE - 255,87 p.
3. GER - 258,31 p.

... HUN, (Jámbor-Rondzik),



V. Egyes fogathajtó világbajnokság

2008. augusztus 27 - 31 JARANTOW (POL)
(20 nemzet  66 induló) 17csapat

magyar induló: Szilágyi Zsolt, Lantos Gábor, Jámbor Vilmos

egyéniben

1. VAN DEN BROEK (NED)
2. BRISOU ANN-VIOLAINE (FRA)
3. MOONEN JAN (NED)

magyarok eredményei

15. LANTOS GÁBOR (HUN)

28. SZILÁGYI ZSOLT (HUN)

64. JÁMBOR VILMOS (HUN)

csapatban

1. FRANCIAORSZÁG (FRA)
2.    NÉMETORSZÁG (GER)
3.    SVÁJC (SUI)

10.  MAGYARORSZÁG ( HUN)
        (LANTOS GÁBOR, SZILÁGYI ZSOLT, JÁMBOR VILMOS)
 

 

 

 R I A... R I A... H U N G A R I A...........

 

 

 

 

 Egy kis történelem...

Világ élén a magyar kettes fogathajtók

 

- 2009 augusztus 19-23 között ismét Magyarország lesz a házigazdája - 1989, 1999 után, immár harmadik alkalommal, a kettes fogathajtó világbajnokságnak.

- Az eddig lebonyolított - 13 Vb-n 21 magyar hajtó állt rajthoz: - Kecskeméti László 85, 87, 89, 91, 93, - Fehér Mihály 85, 87, 89, 91, - Szabó Erika 85, 89, - Nyúl István 85, - Kiss Zoltán 87, 89, - Szegedi Gábor 87, 89, 99, - Lázár Vilmos 89. 91, 93, 95, 97,  99, 2001, 03, 05, 07, - Molnár János 89, 91, - Nagy Sándor 89, 91, - Bálin Mihály 89, - Muszkán István 89, - Lázár Zoltán 95, 97, 99, 2001, 03, - Scheik József 95, - Nyúl Zoltán 97, 99, 2001, 03, 07, - Benkő Sándor 99, Hegedűs Imre 99, Dallos Andor 99, Váczi Csaba 99, Ling Attila 99, Hódi Károly 2005, 07, Selyben Zsolt 2005.

- Az eddig lebonyolított - 13 Vb-n legtöbbször Lázár Vilmos szerepelt – 10 Vb-n indult, míg Kecskeméti László, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán 5-5 Vb-n képviselte a magyar színeket.

- Az eddig lebonyolított 13 Vb-n - egyéniben 5 arany-, 2 ezüst-, 4 bronzérem, - csapatban 4 arany-, 3 ezüstérem – a fantasztikus magyar sikerszéria éremtermése. Azaz összesen 13 Vb – 18 Vb érem nem minden napi teljesítmény. A világbajnokságok éremtáblázatán torony magasan a magyar hajtók állnak az élen – 9 arany-, 5 ezüst-, 4 bronzéremmel, mögöttünk az osztrák sógorok - 4 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzéremmel, majd a németek következnek - 3 arany-, 6 ezüst-, 6 bronzéremmel.

- Az eddig lebonyolított - 13 Vb-n a megszerzett 18 magyar Vb érmen - 9 hajtó osztozott: - Kecskeméti László 19787 e.1., cs.2., Fehér Mihály 1987 cs. 2., 1989 e. 3., cs. 1., Szegedi Gábor 1987 cs. 2., 1989 cs. 1., Lázár Vilmos 1989 cs. 1., 1993 e. 2., 1999 e. 1., cs. 1., 2001 e. 1., cs. 1., 2003 cs. 1., 2005 e., 3., cs 2., 2007 e. 1., cs 2.,  Lázár Zoltán 1997 e. 1., 1999 e. 2., cs. 1., 2001 cs. 1., 2003 cs. 1., Hegedűs Imre 1999 cs. 1., Nyúl Zoltán 1999 e. 3., 2001 e. 3., cs., 1., 2003 cs. 1., 2007 cs. 2., Hódi Károly 2005 e. 2., cs. 2., 2007 e. 3., cs. 2., Selyben Zsolt 2005 cs. 2.

- Az eddig lebonyolított - 13 Vb-n, a legtöbb Vb érmet, a magyar hajtók közül - Lázár Vilmos szerezte – példanélküli sikersorozata - a kettes fogat kategóriában – 3 egyéni-, 4 csapat Vb aranyérme önmagáért beszél!
 

HAJRÁ   M  A G Y A R O K !!!   RIA… RIA… H U N G Á R I A ……

www.fogathajtohirek.hu
 

 

 

Egy kis történelem.....

 

A KETTESFOGATHAJTÓ VILÁGBAJNOKSÁGOK

EGYÉNI ÉS CSAPAT ÉRMESEI

 

1985. SANDRINGHAM (GBR)

EGYÉNI:    1. EKKERT MEINECHE (GER)
                    2. HEINER MERK (SUI)
                    3. DE LEEWN (NED)

CSAPAT:    1. SVÁJC (SUI)
                    2. NÉMETORSZÁG (GER)
                    3. ANGLIA (GBR)

1987. RIESENBECK (GER)

EGYÉNI:    1. KECSKEMÉTI LÁSZLÓ (HUN)
                  2. RAJMUND WODKOWSKI (POL)
                  3. EKKERT MEINECKE (GER)

CSAPAT:    1. NÉMETORSZÁG (GER)
                     2. MAGYARORSZÁG (HUN)
                         (KECSKEMÉTI LÁSZLÓ, FEHÉR MIHÁLY, SZEGEDI GÁBOR)
                     3. LENGYELORSZÁG (POL)

1989. BALATONFENYVES (HUN)

EGYÉNI:    1. UDO HOCHGESCHURZ (CAN)
                  2. WERNER ULRICH (SUI)
                  3. FEHÉR MIHÁLY (HUN)

CSAPAT:    1. MAGYARORSZÁG (HUN)
                         (FEHÉR MIHÁLY, LÁZÁR VILMOS, SZEGEDI GÁBOR)
                     2. AUSZTRIA (AUT)
                     3. LENGYELORSZÁG (POL)

1991. ZWETL (AUT)

EGYÉNI:    1. WERNER ULRICH (SUI)
                    2. ECKHARD MEYER (GER)
                    3. ROMAN KUTZ (POL)

CSAPAT:    1. USA
                    2. NÉMETORSZÁG (GER)
                    3. LENGYELORSZÁG (POL)

1993. GLADSTONE (USA)

EGYÉNI:    1. GEORG MOSER (AUT)
                  2. LÁZÁR VILMOS (HUN)
                  3. HORST SCHEPPER (GER)

CSAPAT:    1. AUSZTRIA (AUT)
                    2. NÉMETORSZÁG (GER)
                    3. LENGYELORSZÁG (POL)

1995. POZNAN (POL)

EGYÉNI:    1. VAN TERGOUW MICKE (NED)
                    2. HORST SCHEPPER (GER)
                    3. GREFFER PATRICK (FRA)

CSAPAT:    1. FRANCIAORSZÁG (FRA)
                    2. LENGYELORSZÁG (POL)
                    3. SVÁJC (SUI)

1997. RIESENBECK (GER)

EGYÉNI    1. LÁZÁR ZOLTÁN (HUN)
                 2. RUTJENS RINY (NED)
                 3. MATTHIAS JÜRGEN (GER)

CSAPAT:    1. ANGLIA (GBR)
                    2. AUSZTRIA (AUT)
                    3. HOLLANDIA (NED)

1999. KECSKEMÉT (HUN)

EGYÉNI:    1. LÁZÁR VILMOS (HUN)
                   2. LÁZÁR ZOLTÁN (HUN)
                   3. NYÚL ZOLTÁN (HUN)

CSAPAT:    1. MAGYARORSZÁG (HUN)
                        (LÁZÁR VILMOS, LÁZÁR ZOLTÁN, HEGEDŰS IMRE)
                     2. NÉMETORSZÁG (GER)
                     3. AUSZTRIA (AUT)

2001. RIESENBECK (GER)

EGYÉNI:    1. LÁZÁR VILMOS (HUN)
                  2. BECK FEDERICO (POR)
                  3. NYÚL ZOLTÁN (HUN)

CSAPAT:    1. MAGYARORSZÁG (HUN)
                        (LÁZÁR VILMOS, LÁZÁR ZOLTÁN, NYÚL ZOLTÁN)
                     2. HOLLANDIA (NED)
                     3. NÉMETORSZÁG (GER)

2003. JARDY (FRA)

EGYÉNI:      1. RUTJENS RINY (NED)
                     2. JUNG PIERRE (FRA)
                     3. KUSZ ROMAN (POL)

CSAPAT:     1. MAGYARORSZÁG (HUN)
                       (NYÚL ZOLTÁN, LÁZÁR VILMOS, LÁZÁR VILMOS)
                     2. LENGYELORSZÁG (POL)
                     3. HOLLANDIA (NED)

2005. SALZ BURG (AUT)

EGYÉNI:       1.  RAINER POINT (AUT)
                      2. HÓDI KÁROLY (HUN)
                      3. LÁZÁR VILMOS (HUN)
CSAPAT:      1. AUSZTRIA (AUT)
                      2. MAGYARORSZÁG (HUN)
                         (HÓDI KÁROLY, LÁZÁR VILMOS, SELYBEN ZSOLT)
                      3. NÉMETORSZÁG (GER)

2007. WARKA (POL)

EGYÉNI:       1. LÁZÁR VILMOS (HUN)
                      2. SEBASTIAN WARNECK (GER)
                      3. HÓDI KÁROLY (HUN)

CSAPAT:      1. NÉMETORSZÁG (GER)
                     2. MAGYARORSZÁG
                        (LÁZÁR VILMOS, HÓDI KÁROLY, NYÚL ZOLTÁN)
                     3. HOLLANDIA (NED)
 

 

R I A... R I A... H U N G A R I A...........

 

 

Egy kis történelem...

 

A négyesfogathajtó világbajnokságok történetéből

A négyesfogathajtó világbajnokság sorozatát a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) 1972-ben indította útjára, előtte 1971-től - 1981-ig rendeztek Európa Bajnokságokat.

Kétségkívül Dr Várady Jenőnek elévülhetetlen érdemei vannak és természetesen Abonyi Imre, Fülöp Sándor, Bárdos György, Muity Ferenc nevével fémjelzett sikercsapatának, hogy a Nemzetközi Szövetség illetékesei a 70-es években több magyar javaslatot elfogadtak, gondolok itt akár a szabályokat illetően, de a VB, EB-k időpontjainak helyszíneinek kiválasztását illetően is. Mon